PDF
Vissza a kezdőlapra
Mail küldése
Urnatemető
Letöltés PDF formátumbanLetöltés PDF formátumban

Hirdetések

allas.swf

http://www.kunsagsofor.hu/

Porta Egyesület Wojtyla Barátságközpont Urnatemető Mária Rádió http://www.ejf.hu/karrier/ Donpuli/ Hirdetés KNP Szenteste Alapítvány Baon Gong rádio Mentsvár
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

ÉRSEKI KÖSZÖNTŐ LEÁNYFALUSI VILMOS KARNAGY ARANYMISÉJÉN

Közreadjuk a szentbeszéd hanganyagát
Feltöltés időpontja: 2010. július 10. 21:33
Papi szolgálata ötvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton - népes főpapi- és papi- valamint hívő közösség körében, a kalocsai főszékesegyházban - Leányfalusi Vilmos, orgonaművész, főszékesegyházi karnagy, a musica sacra, a szent zene Bács-Kiskun megyei apostola, mestere, tanára. A laudációt homiliájában dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek mondta. Többszörösen is idézve Szent Ágostont, akitől az örökzöld igazság származik: aki szépen szólaltatja meg a szent énekeket , az kétszeresen imádkozik. A főpásztor szerint, aki ráadásul még mesterien orgonál is, az sokszorozza az áhitat intenzitását. Bábel Balázs barátjaként szólt a nemzetközi hírű/rangú ünnepelrtől és elmondta kívánságát: legalább addig, amig ő Kalocsán az érsek, szolgáljon a Nagy Boldogasszony templomban Leányfalusi karnagy úr!

MP3 file

1.Lugosi Zoltánválasz2010.07.23 21:06:20
Kedves Vili!
Örömmel, sajnos megkésve értesültünk a nagy eseményről, hogy aranymisés lettél.
Ehhez szívünk minden szeretetével gratulálunk és kérjük, hogy az Isten tartson meg még sokáig jó egészségben szolgálatodban, a családod, a rokonok a kalocsai egyházi közösség és valamennyi Téged ismerő zeneszerető ember örömére.
Lugosi Zoli és családja
Hozzászólás
Név: E-mail:

Állati!

Cicagyilkosok a városbanMegnyúzott, kilőtt szemű, megcsonkított, összekaszabolt, megmérgezett macskák borzolják a kedélyeket évek óta Kecskemét Hollandfalunak nevezett városrészében. Horror filmekbe illő történetekről számolt be a Benedek Elek utcában lakó Terjékné Lovász Enikő.

Hírek, események

Kerékpáros regisztrációs pont KecskemétenBács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Sajtószolgálata


Tisztelt Szerkesztők, Kedves Újságírók!


A Kecskeméti Rendőrkapitányság az alábbi felhívással fordul Önökhöz, a
támogató közzétételben való segítség reményében:

"Felhívás

Felhívjuk Kecskemét város lakosainak figyelmét, hogy a Kecskeméti
Rendőrkapitányság megkezdi „Kerékpáros regisztráció” programját.

Hit és Élet

Napi evangélium "Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?"Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedb?l a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki el?bb a magad szeméb?l a gerendát, s aztán tör?dj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméb?l.
Lk 6,39-42

Kecskemét Gasztro

MÁRIA KÁPOLNA: BÚCSÚ, ARANYMISE - KECSKEMÉT ŐSI LELKI KÖZPONTJÁBANEzrek vettek részt a Mária kápolna ősi búcsúnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén. A csodállatos természeti környezetben rendezett rituálén - az Arborétum szívében - ismét részt vett a Karol Wojtyla Barátság Központ imádságos delegációja is. A találkozó alkalmat kínált, hogy ott mondjon köszönetet ötvenéves áldott papi szolgálatáért Hajdú Jenő, kocséri plébános, főesperes, címzetes apát, egykori kecskeméti lelkész.

Kultúra

Mesterkurzus indul az AlkotóházbanTávol-keleti akvarell- és kollázstechnikákat bemutató mesterkurzus indul augusztus 12-től a kecskeméti Alkotóházban. A művészek munkájába a közönség is bepillanthat augusztus 16-án, hétfőn, az alkotótábor nyílt napján.

Női szeszély

Dr. Csábi Bettina: Csak eszek és eszek...Egyik falat, másik falat, közben lemegy a műsor a TV-ben, és én még mindig eszek. Sebaj, kapcsolok máshová. Ismerős? Pedig már nem is vagyok éhes, sőt, alig tudok felállni. Degeszre ettem magam.

Porta Programok

A PORTA EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA: A BARÁTSÁGÉRT ÉS IZSÁKÉRTAz Izsáki tésztafőző versenyen vállalt szerepéért a Porta Egyesület Barátságért különdíjat adományozott Prikkel Lászlónak, a Vino Étterem vezetőjének. Az elismerést Farkas P. József alapító adta át az eredményhirdetést követően, amihez Vörösmarti Imre, a zsűri elnöke, és Juhász Sándorné, az Izsáki Tészta tulajdonosa is gratulált.
Segély-szolgálat - még nincs hír feltöltve!

Sport

Európa Kupa kezdődött Kecskeméten13. alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Gyermekotthonok Európa Kupa Döntőjét. Idén hét országból érkeztek gyerekek és kilenc csapat vesz részt. Magyarországot Bicske, valamint a kecskeméti Faragó Béla Gyermekotthon és az SOS Gyermekfalu csapata képviseli. A fiatalok 11 sportágban mérhetik össze tudásukat: atlétika különböző számaiban, asztaliteniszben, sakkban és labdarúgásban.
Farkas Galéria Bt. 2009 - Minden jog fenntartva, Imresszum | Média ajánlat | Adatvédelem
Page load time: 0.134695 sec