A 12:00 órakor kezdődő nevezés után a selejtezők következnek, ahol a jelentkezők közül 4 fős csapatokba szervezve mérik össze tudásukat a fiatal versenyzők. A csoportba sorsolás után döntik el, hogy ki kezdi egy-egy trükk bemutatását: ha ront, akkor egy betűt kap a "Skate" szóból és az esik ki elsőként, aki összegyűjtötte a szó minden betűjét. A végső döntő előtt kerül megrendezésre az Ollie verseny, ahol egy lécet kell átugratni gördeszkával, melynek magasságát 5 cm-enként emelik egyre feljebb.
Az Ollie verseny és a Game, tehát a deszkás trükkök döntőjére körülbelül 16:00 órakor kerül sor.
A verseny a közönség számára is nyitott, a szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Főszervező: Molnár Ádám (Papa). További információ: T.-Papp Ágnes, Kecskeméti Ifjúsági Otthon, e-mail: pappagi.mail@gmail.com

Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár évnyitó beszéde a katolikus iskolák Veni sancte-jén Kiskunmajsán
DR. BÁBEL BALÁZS HOMILIÁJA a katolikus iskolák országos tanévnyitóján Kiskunmajsán
Kizuhant a nyolcadik emeletről egy kislány
ÉRSEKI IMA "A HŐS VÉRTŐL PIROSULT GYÁSZTÉR" KÁPOLNÁJÁNÁL
Sárháton fölújított kápolnát szentelt föl dr. Bábel Balázs érsek - hallgassák meg az ünnepi beszédét
Napi evangélium "De Jézus bátorságot öntött Simonba: Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel."
Még két hónapig kérhető a költségtámogatás
PORTA KERESZTKÖR: ÜNNEP MEGEMLÉKEZÉS HÁLAADÁS
NAGYBOLDOGASSZONY BÚCSÚ: RUBINT MISÉS ÁLDÁS HELVÉCIÁN
Köztér! Hihetetlen állapot uralkodik az iskola előtt
PORTA Köztér! A Dobó István körút drasztikus darabjai
ÚJABB PORTA SIKER: HANGA ÓRÁT KAP AZ IZSÁKI REFORMÁTUS TEMPLOM TORONY
A férj dühöngve megy haza. - Esküszöm, többet nem állok szóba Lajossal. - De hát miért? - Miért, miért? Te hajlandó volnál szóbaállni olyan baráttal, aki elcsábítja a feleségedet? - Nem én! - Na látod! A Lajos se...
Sokezer hívő, Mária tisztelő lélek érkezett a hétvégén Bajára, a Vodica-Máriakönnye búcsújáróhelyre. A Boldogasszonyt dícsérték a búcsúsok - imával, énekkel, áldozattal. Százak érkeztel délvidékről, a határon túlról; gyakorta hallotunk horvát, bunyevác, szerb dicséretet is. Megtisztelte a hűséges hívő népet dr. Bábel Balázs érsek is aki lelkesítő beszédével maradó, léleképítő búcsúfiát adott a zarándokonak. Barotai Imre atya jóvoltából most a szélesebb nyilvánosság is megismerheti a főpapi tanítást.... Kérjük szíves figyelmüket....
JULIÁNUS JANUS ÉRSEK, PÁPAI NUNCIUS KALOCSÁN: jubilálnak a kalocsai iskolanővérek
AZ ÉRSEK TERÁPIÁT JAVASOL: ERKÖLCSI VÁLSÁG EURÓPÁBAN/MAGYARORSZÁGON II. rész
KALOCSA-KECSKEMÉT ÉRSEKE AZ ERKÖLCSI VÁLSÁGRÓL I.
A NAP SZENTJE: NAGY SZENT GERGELY PÁPA
Napi evangélium"Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye."
KÖZTÉR! TÖBBEN IS HÍVTÁK A PORTÁT: MENTSÜK MEG A FŐTÉRI TALÁLKOZÓHELYET
PORTA KÖZTÉR: vigyázat (boka)törés veszély
HOGY KÉSZÜLJÜNK A REPÜLŐNAPRA? - NEM KECSKEMÉTI (DE) TAPASZTALATOK ALAPJÁN
HIHETETLEN! Kecskeméten nem szabad kajszit telepíteni?
AZ ÖNKORMÁNYZAT SEGÍT: KÖZVÍZEN ÖNTÖZIK A CSODÁLATOS WADOWICE KERTET