PDF
Vissza a kezdőlapra
Mail küldése
Letöltés PDF formátumbanLetöltés PDF formátumban

Hirdetések

allas.swf

http://www.kunsagsofor.hu/

Porta Egyesület Wojtyla Barátságközpont Urnatemető Mária Rádió http://www.ejf.hu/karrier/ Donpuli/ Hirdetés KNP Szenteste Alapítvány Baon Gong rádio Mentsvár
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Gördeszkás verseny Kecskeméten

Feltöltés időpontja: 2010. július 29. 12:39 | www.freeline.hu
A kecskeméti gördeszkás fiatalok szervezésében és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon együttműködésével valósul meg hagyományteremtő céllal a Game of Skate és Ollie verseny a Free Line SE Sporttelepen (Kecskemét, Szent István város 1/A) 2010. július 31-én szombaton. A programot a fiatalok által összeállított zsűri felügyeli és egy szakértő "speaker, azaz Puncs" konferálja a közönség számára. A versenyzők között a kecskemétiek mellett budapesti, szentesi és hódmezővásárhelyi fiatalok is lesznek

A 12:00 órakor kezdődő nevezés után a selejtezők következnek, ahol a jelentkezők közül 4 fős csapatokba szervezve mérik össze tudásukat a fiatal versenyzők. A csoportba sorsolás után döntik el, hogy ki kezdi egy-egy trükk bemutatását: ha ront, akkor egy betűt kap a "Skate" szóból és az esik ki elsőként, aki összegyűjtötte a szó minden betűjét. A végső döntő előtt kerül megrendezésre az Ollie verseny, ahol egy lécet kell átugratni gördeszkával, melynek magasságát 5 cm-enként emelik egyre feljebb.

Az Ollie verseny és a Game, tehát a deszkás trükkök döntőjére körülbelül 16:00 órakor kerül sor.

A verseny a közönség számára is nyitott, a szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Főszervező: Molnár Ádám (Papa). További információ: T.-Papp Ágnes, Kecskeméti Ifjúsági Otthon, e-mail: pappagi.mail@gmail.com

Hozzászólás
Név: E-mail:

Állati!

Cicagyilkosok a városbanMegnyúzott, kilőtt szemű, megcsonkított, összekaszabolt, megmérgezett macskák borzolják a kedélyeket évek óta Kecskemét Hollandfalunak nevezett városrészében. Horror filmekbe illő történetekről számolt be a Benedek Elek utcában lakó Terjékné Lovász Enikő.

Hírek, események

Kiadós csapadék érkezik a pénteki fronttalPénteken sok lesz a felhő az ország felett, többfelé várható kiadós eső, keleten zivatarok is kialakulhatnak. A hétvégén fokozatosan javul az időjárás, egyre kevesebb helyen várható csapadék. A hőmérséklet ekkor már az évszakos átlag körül alakul.

Hit és Élet

Kisasszony-napi búcsú SzentkútonSzombaton és vasárnap tartották az idei hagyományos Kisboldogasszony-búcsút a Petőfiszálláshoz tartozó Pálosszentkúton.
A Szűzanya születésnapja tiszteletére meghirdetett kétnapos egyházi eseményen ezúttal is részt vettek a kecskeméti Piarista Gimnázium diákjai, akik hetedik alkalommal zarándokoltak el a szentkúti pálos kegyhelyre.

Kecskemét Gasztro

MÁRIA KÁPOLNA: BÚCSÚ, ARANYMISE - KECSKEMÉT ŐSI LELKI KÖZPONTJÁBANEzrek vettek részt a Mária kápolna ősi búcsúnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén. A csodállatos természeti környezetben rendezett rituálén - az Arborétum szívében - ismét részt vett a Karol Wojtyla Barátság Központ imádságos delegációja is. A találkozó alkalmat kínált, hogy ott mondjon köszönetet ötvenéves áldott papi szolgálatáért Hajdú Jenő, kocséri plébános, főesperes, címzetes apát, egykori kecskeméti lelkész.

Kultúra

Mesterkurzus indul az AlkotóházbanTávol-keleti akvarell- és kollázstechnikákat bemutató mesterkurzus indul augusztus 12-től a kecskeméti Alkotóházban. A művészek munkájába a közönség is bepillanthat augusztus 16-án, hétfőn, az alkotótábor nyílt napján.

Női szeszély

Dr. Csábi Bettina: Csak eszek és eszek...Egyik falat, másik falat, közben lemegy a műsor a TV-ben, és én még mindig eszek. Sebaj, kapcsolok máshová. Ismerős? Pedig már nem is vagyok éhes, sőt, alig tudok felállni. Degeszre ettem magam.

Porta Programok

A PORTA EGYESÜLET KÜLÖNDÍJA: A BARÁTSÁGÉRT ÉS IZSÁKÉRTAz Izsáki tésztafőző versenyen vállalt szerepéért a Porta Egyesület Barátságért különdíjat adományozott Prikkel Lászlónak, a Vino Étterem vezetőjének. Az elismerést Farkas P. József alapító adta át az eredményhirdetést követően, amihez Vörösmarti Imre, a zsűri elnöke, és Juhász Sándorné, az Izsáki Tészta tulajdonosa is gratulált.
Segély-szolgálat - még nincs hír feltöltve!

Sport

Európa Kupa kezdődött Kecskeméten13. alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Gyermekotthonok Európa Kupa Döntőjét. Idén hét országból érkeztek gyerekek és kilenc csapat vesz részt. Magyarországot Bicske, valamint a kecskeméti Faragó Béla Gyermekotthon és az SOS Gyermekfalu csapata képviseli. A fiatalok 11 sportágban mérhetik össze tudásukat: atlétika különböző számaiban, asztaliteniszben, sakkban és labdarúgásban.
Farkas Galéria Bt. 2009 - Minden jog fenntartva, Imresszum | Média ajánlat | Adatvédelem
Page load time: 0.176699 sec