Kezdőlap
EUR: 352.8000; USD: 312.4600; CHF: 331.6600
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Épül a Rózsafüzér Királynéja templom

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__10/i__10264
Kalocsától 10 kilométerre, Miske és Homokmégy között található a 383 lelket számláló kisközség, Drágszél. A kalocsai térség legkisebb települése valamikor az érseki uradalom része volt, ebből adódóan zömében katolikus vallásúak lakják. Mindezt Mácsai István, a település polgármestere mondta el, amikor annak próbáltunk utánajárni, hogy honnan merít annyi erőt, hitet és anyagi forrást ez a maroknyi drágszéli ember, amennyi egy templom felépítéséhez kell. Merthogy nemrégiben már az alapkövét is letették a leendő Rózsafüzér Királynője templomnak.

 

- 1921-ben emeltetett az az épület, amit ma templomként használ a közösség. Drágszél akkor vált önállóvá Homokmégytől, és egyetlen épületben helyezték el az iskolát, a kántor lakását, és a templomot. Mindez önkormányzati tulajdonban volt, azonban 2000-ben, az akkori plébános kérésére az önkormányzat úgy döntött, hogy térítésmentesen átadja azt az egyháznak. Az épület ma már meglehetősen rossz állapotban van. Egy alkalommal – talán 2000-ben – nálunk járt dr. Bábel Balázs érsek, részt vett a szentmisén, majd a hívekkel való beszélgetés során megkérdezte, hogy mire lenne szükségük a helybélieknek. Amikor azt mondták, hogy új templomot szeretnének, az érsek atya azt felelte, hogy a drágszéli templom megépítéséhez összegyűjtött minden egyes forint adományhoz ő kettőt tesz hozzá. Akkor kezdődött el a hívek körében a gyűjtés.

- Mérlegeltük annak a lehetőségét, hogy a régi épületet újíttatjuk fel, de az is 30 millió forintba került volna – mondta el a polgármester. - 2010-re sikerült összegyűjteniük a híveknek 10 millió forintot, ami az érsek atya által hozzárendelt 20 millió forinttal már elegendő az új templom megépítéséhez. Szeptemberben megtörtént az alapkőletétel, amin sokan vettek részt, a község lakóival együtt ünnepeltek a kalocsai, illetve a drágszéli plébánia, valamint az érseki hivatal lelkipásztorai is. Az alapító levél mellett, az alapkőbe helyezett időkapszulába került egy II. János Pál pápától származó rózsafüzér, egy XVI. Benedektől kapott fotó a kalocsai főszékesegyházban talált Szent István királyfejről, valamint a római Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájának bronzból készült oltár-szobrát ábrázoló kép. A tervek szerint még az idén elkezdődik az alapozás és jövő októberben megtörténhet a felszentelés.

- A mi falunkat hithű, tenni akaró emberek lakják, és tisztában vannak azzal, hogy aki templomot épít, az jövőt épít. A mintegy 380 főből 100-110 körül van a 60 év feletti nyugdíjasok száma, 80 fő a 18 év alatti, és mindössze kétszázan aktív korúak. Kalocsáról, az eperföldi plébániáról jár ki misézni hozzánk Kaló Krisztián atya, aki októbertől látja el ezt a feladatot, amióta elődjét, dr. Jenei Gábor atyát a Kecskeméti Főplébániára helyezte át az érsek úr. A hitélet tehát aktív, azt azonban nagyon várják már a hívek, hogy elkészüljön az új templom, és végre méltó körülmények között tudjanak misét tartani. A 10 millió forintot a helybéliek adták össze, valamint a Drágszélről elszármazott, vagy a Drágszélhez kötődő emberek. Az egyházközségi képviselők vállalták fel a pénz összegyűjtését. Az adakozó kedvből is jól látszik, hogy nagy az összefogás. A tényleges munkálatok megkezdésekor ez még inkább kézzelfoghatóvá válik, hiszen sokan jelezték, hogy munkájukkal szívesen vesznek részt az építkezésben.

A Rózsafüzér Királynéja templom annak a Vörös Mártánaka tervei szerint válik valósággá, aki a kalocsai Szentháromság téren folyó érseki épületek felújításáért is felel.

- Befolyásolta a tervezést a templom elnevezése?

- Alapvetően. A leendő templom tömege, szerkesztése és térformálása a rózsafüzér formáját mintázza. De az elnevezés nem csak formailag volt fontos. A rózsafüzér titkai fogalmazódnak meg a Prokop Péter képeken – közöttük az érsek úrra nagy hatást gyakorolt leendő oltárképen, az Angyali üdvözlet című alkotáson – és a kettős anyaghasználatban is. Krisztus jelenléte és a kettősség a templom térformáiban, illetve anyaghasználatában is leképeződik.

- Megjelennek kifejezetten nőies, feminin jegyek a terveken? Van különbség egy férfi és egy nő által tervezett templom között?

- Véleményem szerint ilyen megkülönböztetés nincs, mert a templom allegóriájánál nem számít a nemiség. Úgy érzem, hogy ennél a templomnál sikerült egyensúlyban tartani ezeket a hatásokat. A tagozatos párkány Mária köpönyegét formázza, ami nem a nőiességet hangsúlyozza, hanem Mária oltalmát. Míg a szentélyben a szigorú, zárt formák a vörös téglával Krisztus jelenlétét fejezik ki. A templom ívének a magyarázata sem az, hogy nő tervezte, ezért a gömbölyű formákat előnyben részesítette, hanem így jelenik meg a rózsafűzér teste. A formai megjelenítések egytől egyig azt juttatják kifejezésre, hogy a híveket Mária köpönyegének oltalma alá helyezi a leendő templom.

- Hogyan kapcsolódik a koncepcióba a tervezett rózsakert?

- Ebben az esetben Krisztus-misztika a rózsa. Nagyon szép példákat lehet találni az építészetben arra, amikor egy teljes oldalfalat kinyitnak a természetre, azonban ebben az esetben egészen másról van szó, itt Krisztusra nyitunk. Ahogy a Rózsafüzérben a titkokért imádkozunk, ahogy igyekszünk megérteni Krisztus szenvedését, úgy válik egységgé a templomból nyíló rózsakert, ami épp úgy gondozásra szorul, mint a hívek számára a hitélet. Ez a párosítás azt üzeni az embereknek, hogy a hit mindennapi gyakorlásával, az Istennel való beszélgetéssel találnak választ kérdéseikre.

- Mennyiben befolyásolja a munkát és a terveket, hogy a templom egy kistelepülésen épül?

- Ez egy alapadottság, amit mindenképpen figyelembe kell venni. Ebben a kis létszámú faluban nagy munkával és áldozattal gyűjtötték össze az építéshez a pénzt. Ez gyönyörű példája az összefogásnak, amikor a templomot valóban a magunk áldozatával építjük. Mindebből adódik, hogy kicsi és visszafogott, afféle vidéki kápolna méretű templomot kellett tervezni, ahol a térségben élő falusi emberek otthonosan érzik magukat. Ezekből az adottságokból kiindulva a hagyományos templomszerkesztést alkalmaztam, és igyekeztem nem túl modern, vonalas terveket készíteni.

- Hogy haladnak az előkészületek?

- Jelenleg az engedélyezések stádiumában vagyunk. A templom felszentelésére az eddigi tervek szerint 2011-ben, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén, vagyis október 8-án kerülhet sor. 

Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés