Kezdőlap
EUR: 331.8700; USD: 301.4300; CHF: 301.7900
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A holocaust nemzetközi emléknapja

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__413
Az ENSZ határozata alapján 2006-tól január 27-e a holocaust nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe. 1945-ben ezen a napon lépett be az első ukrán front néhány katonája az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán.
Ezen a napon idén is világszerte idézik fel, hogy 1942-45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. A holocaust szörnyű tragédiájáról szombaton Kecskeméten is megemlékeznek a Porta Egyesület, a Ferences Harmadrend valamint a Kecskeméti Ferences Akadémia képviselőinek szervezésében. Január 27-én a P. Károly Bernát kecskeméti zsidómentő tiszteletére ültetett fánál, illetve az emlékkőnél gyújtanak gyertyát és helyeznek el koszorúkat a holocaust áldozatainak emlékére. A rendezvény a Barátok templomának 8.30 órai szentmiséjével kezdődik, ezt követően tartják a megemlékezést a Kossuth téren, a városháza előtt. A rendezvényre szeretettel várnak mindenkit.
Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés