Kezdőlap
EUR: 353.8700; USD: 309.4100; CHF: 329.6500
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Erzsébet-nap angyalokkal

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__30084
A szegények gondozását felvállaló kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ ez alkalommal sem feledkezett meg Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepéről. A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékeztek a népkonyhán, felidézve élettörténetét. Érdekes színfoltja volt az ünnepségnek, hogy ezen a napon mutatkozott be először a sorsközösség tagjaiból alakított, Wojtyla Angyalai nevet viselő énekkar, egy karitatív szakember, Tóthné Király Enikő vezetésével, gitárkíséretével, egyházi dalokat tolmácsolva.

Az ünnepi beszédet az intézmény elkötelezett patrónusa, Lévai Jánosné, a városi önkormányzat egyházi bizottságának vezetője tartotta, felidézve Szent Erzsébet rövid, megpróbáltatásokkal teli, mégis példamutató életét. Aki II. András király és merániai Gertrúd gyermekeként született 1207-ben, de már négyévesen eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette, hiszen teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Nem volt hajlandó alkalmazkodni az udvari élet előírt formáihoz, temperamentumos és szenvedélyes volt, minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Lajos tizennyolc évesen korában, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában. Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat, a koldusokat és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit.

Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt a segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról; kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. 1231-ben november 16-án halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt. Három és fél esztendővel később IX. Gergely pápa iktatta a szentek sorába Erzsébetet. Sírhelye fölött, tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat. Emléknapját a római naptár november 17-ére tette, hazánkban november 19-én ünnepeljük. Kultusza a kezdetektől szinte egész Európában elterjedt. A feleségek, a fiatal anyák, a ferencesek és a szolgáló szeretet védőszentje. 

A Wojtyla Ház ünnepségén is felidézték, hogy az Erzsébethez fűződő egyik legismertebb történet, amikor a szegényeknek vitt kenyér rózsává változott. Ezért a sorsközösség Erzsébet nevű tagjait is ezzel a virággal köszöntötték. AKarol Wojtyla Barátság Központ, a Szent Este Alapítvány és a Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportjának aktivistái ebben az évben is kitartóan munkálkodnak a kecskeméti szegények, hátrányos helyzetűek boldog karácsonyáért. Így Szent Erzsébet napján a térség ismert vállalkozóihoz, politikusaihoz eljuttatják a szolidaritás apró emlékeit, a Szent Erzsébet kosaracskákat, egyúttal megkérve a címzetteket, ha a névnapos Árpád-házi szent megszólítja őket, sugallatot küld a szívükbe, segítsenek, hogy a kis kosár a feladóhoz visszatérve egy tartalmas, sokféle földi jóval megrakott csomaggá gyarapodjon, megszépítve majd a szegények karácsonyát. - Ezt már Farkasné Pásztor Jolán mondta el, átadva egy kosárkát az Erzsébet-napi ünnepség díszvendégének, a neves izsáki vállalkozónak, Frankó Jánosnak. Aki mindig azonosulni tudott és tud az imával: „Istenünk, te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje. Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban.”

Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés