Kezdőlap
EUR: 324.1100; USD: 284.6800; CHF: 291.8000
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

In memoriam Leitner László

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__1218
Lehetett volna zongorista. Vagy festő. Költő is. Másutt, máskor. Másképp. Közgazdásznak tanult (Petschnig Mária Zitával) � ezért mégsem zenész lett, nem alkotóművész - hanem igazgató (SZÜV), meg titkár (Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara). Múlhatatlan érdemeket szerzett a Kecskeméti Városszépítő Egyesület élén (még a rendszerváltás előtt). És most meghalt, alig másfél évvel azután, hogy nyugállományba került. Gyógyíthatatlanul súlyos betegségben szenvedett � a szokásos megfogalmazás szerint. 62 éves volt. Rettentően, sőt, elborzasztóan fiatal. Még akkor is, ha az utóbbi hónapokban egyáltalán nem látszott fiatalnak. Sőt.
�ha meg kéne határozni Leitner László �műfaját�, azt mondanám: társasági ember volt, és igazán akkor érezte magát elemében, ha sokan vették körül. Igazgatók és politikusok, építészek és festőművészek � kivételesen megtalálta mindegyikükkel a hangot. Nem tudom hogy csinálta, de mindig elegáns volt; képes volt öltönyben locsolni a virágait a Kard utcában; csokornyakkendőinek a számát talán maga sem tudta; szombatonkénti piacolásáról elképzelhetetlen, hogy óriás csokor virág nélkül érkezett volna haza. Élhetett volna még� �lehetett volna zongorista� vagy akvarellfestő� írhatott volna szonetteket� A sors másképp döntött. Leitner Lászlót nem felejtjük el. Máris hiányzik. Emlékére hadd álljon itt egy tárcanovella. Lehetett volna akár ő is a főhőse� Az instrumentum A nappaliban csak megrebbenő lángú gyertyák világítanak. Az ebihal alakú sztereóból Mozart-zene árad halkan. K. olykor belekortyol a poharába és azon kesereg, hogy huszonhat év után otthagyta az asszonya. Megismerkedett egy férfival, majd két hét múlva el is költözködött � most már csak azon igyekeznek, hogy intelligens emberek módjára váljanak el. K. fölerősíti a sztereót � felesége ajándékozta neki karácsonyra � és egy izgalmasabb hegedűfutamra figyel bólogatva. - Gyerekkoromban festettem. Azt hiszem volt hozzá érzékem � talán újra kellene kezdenem. Hegedültem is hat évig, de rájöttem, hogy nem vagyok annyira tehetséges, hogy folytassam. Viszont a hegedűm egy mesterdarab volt, száz éves, kijátszott szerszám. Tölt magának, pár cseppel megnedvesíti a száját. Emlékezik. - Nem sokkal a házasságkötésünk után történt. Egy társasággal vacsorázni mentünk. Jó volt a hangulat, a cigány egész este nekünk húzta. Aztán egyszer csak elkomorodott az arca. Mi van? Hát a gyerek, otthon. Tehetséges lenne, folytatná a pályát � csak éppen instrumentum, az nincs. Ne bánkódjék, jóember, mondtam neki � nem az első pohár bor után voltunk � majd lesz. Megadom a címemet, holnap reggel 9-kor jöjjön oda és megkapja a mesterhegedűmet. - Komolyan? - Ember, nem viccelek. De pontos legyen! K. forgatja a poharát, s így folytatja a történetet. - Másnap reggel 9-kor a csöngetésre ébredtem. Az ajtóban ott állt a prímás: fehér ingben, nyakkendőben, keménykalapban. Kérdezem: mi tetszik. Mondja: az instrumentumért jött. Amit megígértem. Homlokomra csaptam: persze, az instrumentum. Szóltam a feleségemnek, hozza. Asztalkendőbe volt csomagolva, úgy adtam át, mint egy pólyásbabát. A Mozart-cd lejárt, a nappali elcsendesedik. K. öngyújtójával egy újabb cigarettára gyújt. - És? - Nincs és. Azóta sem láttam a prímást. Fogalmam sincs, mi lett a gyerekével, megszólalt-e valaha az instrumentum. Talán igen � de az is lehet, hogy nem. De, miért is meséltem el ezt? - Tényleg. Miért? - Talán� talán azért, mert akkor még boldogok voltunk� És jólesett� örömet szerezni� Hangja krákogóssá válik, tölt még a pohárba. - Régen volt. Odafordul a vendégeihez, újra kedves. - Ez a lemez lejárt. Mit tegyek föl? (Népszabadság � Ballai József � 2003. szeptember 19.)
Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés