Kezdőlap
EUR: 346.2100; USD: 292.5800; CHF: 320.4600
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Megtámadjuk-e Istent? – Az Evangelium vitae enciklika

| Feltöltve: | Forrás: magyarkurir.hu | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__30411
Május 18-án ünnepeljük Szent II. János Pál pápa születésének centenáriumát. A következő hetekben arra hívjuk olvasóinkat, hogy a mostani rendkívüli, bezárt helyzetből adódó időben olvassuk el, fedezzük fel újra a szent pápa enciklikáit. Készüljünk így, együtt a centenáriumra! Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia folyóirat főszerkesztője ismertetőit adjuk közre.

„Abortusz, háború, ateizmus.”. Lelki naplójának 1993. március 1-i bejegyzésében II. János Pál ebben a három jelenségben jelölte meg a világban létező rossz alapvető formáit. Az ateizmusról sokat és rendszeresen beszélt pápasága megelőző másfél évtizede során, és arra is folyamatosan figyelmeztetett, mennyire romlott és botrányos a fegyverkereskedelem, a fegyverek általánosan elterjedt adásvétele. Természetesen az abortusz is mindig napirenden volt különböző megnyilatkozásaiban, de 1995. március 25-ig, az Evangelium vitae kezdetű enciklika megjelenéséig kellett várni arra, hogy a legmagasabb szinten is megnyilatkozzon a problémáról. Az 1993-as naplójegyzet idején már javában zajlottak a körlevél munkálatai.

Előzményei ugyanis legkésőbb 1991 áprilisára, a bíborosi kollégium negyedik plenáris tanácskozására nyúltak vissza. Az emberi élet méltóságát fenyegető veszélyeknek szentelt megbeszélés végére kikristályosodott az az igény, hogy a pápa a maga tekintélyével nyilatkozzon meg az emberi életről. Az ügy azonnal támogatásra lelt John O’Connor New York-i érseknél, nem véletlenül, hiszen az amerikai Egyházat és az amerikai társadalmat már akkor is sokkal inkább foglalkoztatta és megosztotta az életvédelem kérdése, mint az európaiakat. A munkálatokban különösen nagy szerepet vállalt továbbá a Hittani Kongregáció, amelynek vezetője, Joseph Ratzinger beszédet is mondott a bíborosi testület előtt még 1991-ben, s ebben főként a nyugati társadalmak kulturális viszonyaival hozta összefüggésbe az emberi életre leselkedő veszélyeket. Joseph Ratzinger hatása egyébként abban is felfedezhető az Evangelium vitaeben, hogy a szöveg szokatlanul sok szöveget közöl egyházatyáktól, főként Szent Ágostontól és Szent Ambrustól (Ratzinger ennek a korszaknak a szakértője), de egészen meglepő módon még Dionüsziosz Areopagitésztől is – amiért a nagy keresztény hagyomány iránt érdeklődők csak hálásak lehetnek.

Különleges helyet foglal el az Evangelium vitae II. János Pál enciklikái között, mivel három helyen rendkívül ünnepélyes nyilatkozatot tesz:

a Péternek és utódainak adott tekintéllyel, a püspökökkel közösségben kijelenti, hogy az ártatlan élet szándékos kioltása (57), a közvetlen abortusz (62) és az eutanázia (65) súlyosan erkölcstelen.

Mindhárom esetben a II. vatikáni zsinatnak arra a megállapítására hivatkozik, mely szerint a pápával közösségben lévő püspökök együttesen tévedhetetlen tanítást terjesztenek elő (Lumen gentium 25). Ezt a rendes tanítóhivatalra hivatkozó utalást azért érdemes kiemelni, milyen ilyen ünnepélyes nyilatkozatok ritkán fordulnak elő pápai körlevelekben. A szokatlan jelenség persze nyomban több irányban is szokatlan reakciókat váltott ki. Néhány teológus, akinek gondjai voltak a tévedhetetlenséggel, nyomban azt állította, hogy a szövegben a pápa nem jó pásztorként, hanem szellemi diktátorként beszél. Főként Hans Küng nyilatkozott így, de jócskán kisebbségben maradt, mivel az enciklikát még azok is nagyra értékelték, akik a Veritatis splendorban még némi egyoldalúságot fedeztek fel. A spekulációk másik iránya az ünnepélyes nyilatkozat hátterét firtatta, és lábra kaptak olyan híresztelések, melyek szerint csak a Hittani Kongregáció beszélte le a pápát arról, hogy a saját rendkívüli és tévedhetetlen tanítóhivatalára hivatkozzon a három említett kérdésben. Joseph Ratzinger azonban 1997-ben interjút adott George Weigelnek, a lengyel pápa legrészletesebb és legnépszerűbb életrajza szerzőjének, és egyértelművé tette, hogy II. János Pál ugyan valóban nagyon határozott megfogalmazást akart a körlevélben, de először megtudakolta a kongregációtól, mi lenne ennek a legalkalmasabb formája, s közösen jutottak arra, hogy a zsinati szövegre való hivatkozás felel meg leginkább az Egyház hagyományának.

Az Evangelium vitae március 25-én jelent meg,

azon a napon tehát, amikor az egész történelem menetét és belső lényegét megszabó eseményről, Jézus Krisztus foganásáról, egy gyermek, egy védtelen élet kezdetéről emlékezünk meg.

Az egész körlevél a védtelen és kiszolgáltatott életnek kel védelmére, a védtelen és kiszolgáltatott életet kívánja megóvni azoktól, akiknek több erejük és nagyobb hatalmuk van. Meggyőződése, hogy

az emberi élet kezdettől mindvégig szent, mert a szent Isten képmására van alkotva, s ezért aki a szent emberi életre támad, magát Istent támadja meg (9).

Saját korában és saját kulturális viszonyai között körbetekintve a pápa nem éppen derűlátásra okot adó tapasztalatokat szerez: egyre több fenyegetés éri az emberi méltóságot (4), mérhetetlenül gyorsan terjed a rossz (8), „riasztó képet” (17) mutat az emberiség, s az emberek ellenségüknek látják a másikat (20). Ebben a kulturális válságban pedig az Isten iránti „érzék” eltompulásával párhuzamosan az ember iránti „érzék” is elszegényedik (21), már nem is világos, miben különbözik a személy a dolgoktól, az ember mindattól, ami körülveszi, így pedig az élet földi kezdete és földi vége sem kapja meg a megfelelő tiszteletet.

A szent pápa több frontot is nyit ebben az aggodalomra okot adó környezetben. Először is az ember világban elfoglalt különleges helyére mutat rá. Nagyon meglepő és nagyon szép, ahogyan

Szent Ambrus nyomán Isten nyugvóhelyeként mutatja be az embert, akiben a hetedik napon megpihen Isten, megpihen a belsőjében és a gondolataiban (35),

s ezért az ember Isten jelenlétének jele lesz a világban, és minden, ami csak létezik, őrá irányul (34).

Pontosan ez az ember szorul védelemre bizonyos helyzetekben, főként az élet kezdetén és végén. A foganástól kezdődő élet védelmében Karol Wojtyła szabályos katolikus ellenkultúra mellett tör lándzsát. Olyan éles kijelentéseket tesz, hogy az olvasó még ma is visszahőköl tőlük.

A szöveg ugyanis számos ponton keményen kikel az élet védelmét nem biztosító, sőt a védtelen (fogantatás utáni és halál előtti) élet elpusztítására módot adó polgári törvények és demokratikus berendezkedés ellen.

Mintha a XII. Piusz által már az emberi együttélés kitüntetetten fontos formájának elismert demokráciát kívánná megvédeni saját erkölcsi önfelszámolásától. Az erkölcsi érzék válságára vall, mondja a pápa, ha demokratikus államok törvényileg engedélyezik az abortuszt vagy az eutanáziát. Ilyenkor zsarnoki döntést hoznak (70), gonosz törvényt alkotnak (72), teljes ellentmondásba kerülnek az élethez való joggal, és kényelemből kompromisszumot kötnek (58). Ezért az Evangelium vitae kijelenti, hogy az ilyen törvények nem hatályosak, nem érvényesek (90), megszűnnek „erkölcsileg kötelező igaz polgári törvénynek lenni” (72), és szembe kell helyezkedni velük (73). Aki pedig olyan helyzetbe kerül, hogy szavaznia kell róluk, annak nem szabad igennel voksolniuk mellettük, és még az állásáról is érdemes lemondania, hogy elkerülje az „erkölcsi romlás” (4) fokozását.

Akik az abortuszt és az eutanáziát engedélyező törvényeket hoznak, az „érvelés erejét” felcserélik az „erő érvelésével” (19), és engedik, hogy kényelemszerető polgártársaik átgázoljanak azokon, akik megkérdőjelezik vagy veszélybe sodorják a kényelmüket és a szokásaikat (12).

Ahol törvényileg lehetséges az abortusz vagy az eutanázia, ott nem beszélhetünk az élet katolikus kultúrájáról.

A kemény kézzel és határozott felszólítással elrendelt szembehelyezkedés mellett a szent pápa más szakaszokban kifejezetten gyengédnek mutatkozik. Amint egy helyütt arról beszél, hogy Isten kezei, melyek az emberi életet tartják, „oly jóságosak, mint egy édesanyáé” (39), több helyütt maga is az Egyház anyaságát megjelenítő megértés és együttérzést tanúsít az élet védelmében kudarcot vallók körülményei iránt. Tudja, hogy az abortuszt végrehajtók milyen fájdalmas és drámai döntést hoznak meg (99), mennyire ellenük dolgoznak sokszor a körülmények, milyen nehéz élethelyzetek léteznek, milyen reménytelenséggel és fájdalommal kell olykor szembenézniük a súlyos betegeknek, s mennyire próbára teszi a családot a súlyosan beteg családtag, de nem áll el attól a meggyőződésétől, hogy ilyen helyzetekben csak „rosszul értelmezett” (15) és „hamis” (66) jóság indíthat egyeseket az élet kioltására.

Hasonló figyelmesség jelentkezik a halálbüntetéssel kapcsolatban. A szent pápa nem hivatkozik a halálbüntetés mellett felhozott (főként az arányos büntetésre hivatkozó) korábbi teológiai érvekre, és megemlíti, hogy a halálbüntetés gyakorlata visszaszorulóban van. Ahogyan a Katolikus Egyház Katekizmusa már szűkítette a halálbüntetésnek adott korábbi katolikus teret, az Evangelium vitae még a katekizmus 1992-es kiadásához is képest is szűkebb teret enged a halálbüntetésnek, s ezért a katekizmus hivatalos latin szövegét később az enciklika szövegéhez is igazították. Ezt látva csak folytonosság fedezhető fel Ferenc pápa döntésében, amellyel kivette a katekizmusból a halálbüntetés elfogadhatóságának tételét.

A körlevélben végül Karol Wojtyła egyik nagy és kedves témája, a test teológiája is feltűnik. Akárcsak a Veritatis splendor emberi testre vonatkozó megállapításaiból, az Evangelium vitae idevágó fejtegetéseiből is kitűnik, hogy a test wojtyłai teológiája nem szűkíthető a nemiségre. II. János Pálnak soha nem jutott volna eszébe, hogy a test teológiája egyenlő lenne a nemiség teológiájával.

A test e helyütt is az emberi kapcsolatok helye és közege (23), amelynek nélkülözhetetlen szerepe van a kapcsolatokban létező személy valóságában.

A kapcsolatok eredőjeként felfogott személy dicsérete az Evangelium vitae lapjain elsősorban az édesanyákhoz kötődik. Az édesanyák bátrak, az Egyháznak, vagyis az élet népének (79) kitüntetett tagjai, akiknek „új feminizmus éltetőivé kell válniuk” (99). A férfiakat sokszor még ki kell békíteni az élettel, az anyák viszont „a mindennapok apró és alázatos tetteiben tapasztalható finom, éber és szíves figyelem” (93) képviselőiként az életet ünneplik a hétköznapokban. És ők azok, akik úgy döntöttek, hogy nem támadják meg Istent, az élet Urát.

Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés