Kezdőlap
EUR: 367.7500; USD: 315.0400; CHF: 343.8900
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Pneumobil verseny Egerben - harmadik lett a GAMF csapata

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__1229
A budapesti Bosch Rexroth Kft. valamint az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. a múlt hétvégén első ízben adott otthont a rendkívüli kreativitást és komoly szakmai felkészültséget igénylő megmérettetésnek a Rexroth egri gyárának területén.
A versenyt még tavaly decemberben írta ki a két vállalat a műszaki felsőoktatásban tanulók számára, melyben Rexroth pneumatikus vezérlő és végrehajtó elemek felhasználásával egy működőképes, sűrített levegővel hajtott jármű megtervezése volt a feladat. Gödri István a Rexroth egri gyárának igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a verseny kiírásának két fő célja volt. Az egyik az innovációs megoldások kiterjesztése az alternatív energiaforrásokra, mint a pneumatika, a másik az egyetemek mérnöki karainak bevonása egy szakmai felkészültséget és kreativitást egyaránt igénylő feladatba. Az eseményt Dr. Manherz Károly, az OKM felsőoktatásért felelős szakállamtitkára nyitotta meg. Amint elmondta: „Magyarország számára kiemelt prioritás a Bosch által is támogatott mérnökképzés, ezért a kormány már az idén megemeli a mérnöki karokon az államilag támogatott keretszámot.” A versenyen induló csapatok két kategóriában (leggyorsabb kör és legnagyobb megtett távolság futama) mérhették össze tudásukat, melyeket a szakmai zsűri a nap végén díjazott. A kritériumok között olyan szempontok is szerepeltek, mint a jármű pneumatikus kapcsolása, valamint ennek gyakorlati kivitelezése, a konstrukció eredetisége és a biztonsági előírások. A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata elnyerte a „legnagyobb sebesség” különdíjat, valamint megnyerte a „leggyorsabb kör” futamot is, így az összetett versenyben a harmadik helyezést érte el. A pneumobilt GAMF-os hallgatók tervezték és gyártották a Kar egy-egy oktatójának közreműködő segítségével, közel másfél hónap alatt.
Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés