Kezdőlap
EUR: 339.1200; USD: 310.1000; CHF: 319.0000
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Dr. Bábel Balázs érsek szentbeszéde az Olajszentelési szentmisén

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__6/i__4772
Még tart a Szent Pál év, s közben Szentatyánk meghirdette a papság évét. Az apostol élete, munkássága is alkalmas arra, hogy papságunkról gondolkodjunk, de még hatástörténetében is tanít bennünket, hogyan legyünk Krisztus mai követői, papjai. A Szentírás tudósok szerint a Zsidókhoz írt levelet nem Pál apostol írta, hanem valamelyik tanítványa, amely levél egy nagy prédikáció Krisztus papságáról. A zsidókból lett keresztényeknek írta, akik sajnálkozva gondoltak arra, hogy milyen fényes, és rendezett volt a zsidó vallásban a papság feladata, s ekkor az ismeretlen szerző a Főpapra, Jézus Krisztusra emeli tekintetünket, hogy mindazok, akik Krisztus papságából részesülnek, példát és kegyelmet nyerjenek.
A közösségi vallásosságban mindig voltak papok, közvetítők Isten és ember között. Õk nem állnak az Isten és ember közé, hanem közelebb hozzák az emberekhez a szentség világát, mint ahogy a tudósok az igazságot. A pap hidat ver a szent és a profán világ között. Így Jézus Krisztus az Isten Igéje, aki megtestesült, és egyben az Újszövetség Főpapja véglegesen összekapcsolja Isten és az ember világát. Az Ószövetségben a vérségi leszármazással lettek papok, és ősüknek Áront Mózes testvérét tartották. Az Újszövetségben megszűnt a vérségi leszármazás, ezért is jövendölték a próféták, hogy a Messiás már Melkizedek rendje szerint pap lesz, annak a pogány papnak hasonlatosságára, aki az ismeretlenségből jött elő, és így távozott, akinek Ábrahám tizedet adott. Jézus papsága az örökkévalóságból forrásozik, és oda tér vissza, hiszen ő a Fiú, az Isten Fia, egy az Istennel. Saját szenvedését, önmagát vette kezébe és ajánlotta fel áldozatul. A kereszt volt az ő papszentelése, papszentelési áldozata. Krisztus teste és vére oltár, templom, áldozat egyszerre. Jézus Krisztus az áldozattal válik eggyé, nem pusztán hídépítő Isten és ember között, hanem Õ maga válik élő úttá. (Zsid 10,20) Létében lesz pappá. Jézus főpapságának jelzői, hitelre méltó irgalmas, velünk együtt érző, hűséges, engedelmes, testvéreinek nevez bennünket és a mennyei szentély Főpapja. Papságából részt kaptunk, akik most körbevesszük az oltárt és megújítjuk szentelési fogadalmainkat, a szentolajok szentelésével pedig kifejezzük, hogy az eucharisztia bemutatása és a szentségek kiszolgáltatása papi feladatunk. Fel kell tekintenünk hitvallásunk apostolára, Főpapjára, Jézusra, ahogy az ismeretlen szerző írja. Jézus jelzői legyenek a mi életünkre is alkalmazhatók. A mi hitelességünk alapja az isteni hívás. „Senki sem vállalhatja a tisztséget, csak akit Isten meghív, mint Áront.” Jézus Krisztust az Atya emelte főpapi tisztségre. A mi hivatásunk valódiságát az mutatja, ha fiatal kori vonzódásunkat a papsághoz alkalmasnak találták, és elfogadta püspökünk. Mindenkiben benne van a méltatlanság tudata, de ez is csak azt erősíti, hogy a papság nem szociológiai képződmény, hanem Isten ajándéka az embereknek, és az Õ kegyelmének a jele. Éppen ezért nem bizonytalankodhatunk a mindent kétségbevonó szkeptikus világban, tudjuk, hogy ki hívott és ki küldött. A mi válaszunk a hűség kell, hogy legyen. Ismerve az emberi életet ez megkophat, ezért újra meg kell erősítenünk. Lehetne azt mondani a hűség mindig akkor kezdődik, valakihez vagy valamihez amikor az embernek nincs már kedve hozzá. Amikor a gondok, bajok, kísértések, keresztek megpróbálnak bennünket. A papi miseruhát, a casulát, a régiek iugum Dei-nek, Isten igájának mondták. Jézus Krisztushoz kell fordulnunk, aki együtt tud érezni gyöngeségeinkkel, de bűnt nem követett el (Zsid 4,15). Jézus Krisztus irgalmas főpap. Így az irgalmat ne csak magunk számára várjuk. A Hegyi Beszéd boldog mondásában azok nyernek irgalmat, akik maguk is azok. Megbocsátani nem tudó pap, olykor még paptársainak sem, fájdalmasan szánalomra méltó. Mindszenty bíboros kiszabadulva börtönéből ezt mondta: senkivel szemben nincs gyűlölet a szívemben. Jézus engedelmes főpap. Aki az Atya akaratának teljesítéséért lépett a világba, lemondott isteni dicsőségéről, azaz kiüresítette magát, így vállalta az emberi sorsot. A filippiekhez írt levélben Szent Pál egy ősegyházi himnuszt felhasználva mondja Jézusról: engedelmes lett egészen a kereszthalálig. Ezért magasztalta fel az Atya. (Fil 2,8) Az engedelmesség az egyházban sem könnyű. Az egyház törvényeihez, vagy akárcsak a liturgia előírásaihoz. A papszenteléskor külön ígéretet tettünk főpásztorunknak. Miért? Ez hűbéresség lenne? Nem! Szabad elköteleződés, hogy az egyház katolikus lehessen, azaz egyetemes, egyszerre egész. Ott ahol mindenki a maga feje után megy, ott az egyház szektákra bomlik, ami már nem hordozza a krisztusi örökséget. A személyre szóló pasztorációban, a lelkivezetésben sem magunkhoz, hanem Jézus Krisztushoz kössük a ránk bízottakat. Munkánk értékállóságát az mutatja, hogy mennyire váltak a hívek nagykorúvá a hitben, ha mi nem vagyunk már közöttük. Szent János apostol 2. levelében egy olyan egyházközségnek írt, amelyben korábban hirdette az evangéliumot. Hosszú idő elmúltával az az öröme, hogy a hívek megmaradtak az igazság útján. (1,4.) Jézus testvéreinek nevezett bennünket, „hirdetlek majd testvéreimnek téged, a gyülekezetben áldom dicsőséged.” – idézi a zsoltárost a Zsidókhoz írt levél. Az egyházban lévő közösség építése nem vállalkozás, hanem lelki kapcsolatok erősítése: Isten Igéjével, szentségekkel, felebaráti szeretettel. Mindezek nemcsak a közösséget, hanem bennünket is megtartanak papságunkban. Õ a mennyei szentély Főpapja. Õ viszi áldozatunkat ma is az Atya elé. Imádságaink záró mondata erre utal: Krisztus a mi Urunk által. Ehhez az áldozathoz áldozatos lelkület kell. Az életkorhoz kötött fiatalos lendület elmúlhat, de Jézus Krisztushoz való ragaszkodásunknak növekednie kell. Az idő múlásában az örök Krisztushoz kell kapcsolódnunk, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. (Zsid 13,8) Ebben az órában újra és megújult szívvel mondjuk Jézussal a Főpapunkkal együtt a mennyei Atyának: itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem (Zsid 10,7). Forrás: Dr. Bábel Balázs érsek
Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés