Kezdőlap
EUR: 324.9600; USD: 293.1500; CHF: 299.1900
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Épülés, szépülés, hagyományőrzés

| Feltöltve: | Rövid link: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__10/i__10722
Az önkormányzati sajáterős és a pályázati beruházások révén, több mint 50 millió forinttal gyarapodott 2010-ben Kunszállás vagyona – tudtuk meg Kovács Imrétől, a település polgármesterétől, akivel ezúttal a 2011-re kitűzött célokról, fejlesztésekről, rendezvényekről beszélgettünk.

 

- A legnagyobb beruházásunknak idén a Kunszállást Fülöpjakabbal összekötő, 100 millió forintos projekt keretében megvalósuló kerékpárút ígérkezik. A kivitelezés márciusban kezdődik, és május végére befejeződik. Nagyon bízunk abban, hogy még ebben az évben megvalósulhat a sportöltöző felújítása, és kíváncsian várjuk az Új Széchenyi Terv kiírásait – nyilatkozta lapunknak Kovács Imre.

- Milyen konkrét elképzelésekhez keresik a megvalósítás lehetőségét?

- Két projektünk van előkészületben, amelyek kedvező pályázati kiírások esetén megvalósulhatnak. Ezek az óvoda felújítása, valamint az orvosi rendelő rekonstrukciója. Célul tűztük ki 2011-re a települési térfigyelő és informatikai rendszer továbbfejlesztését is. Ennek keretén belül rendszámfelismerő technikát és éjjel látó kamerát, rádiókat és további térfigyelő kamerákat helyezünk ki. Egy néprajzi gyűjtemény létrehozásával nemrégiben múzeumi feladattal bővült az összevont közös igazgatású közoktatási intézményünk tevékenysége. Ennek széles körben való propagálása, és a települési rendezvényház további fejlesztése ugyancsak napirenden van. Tervezzük továbbá a nemrégiben megépített könyvtárat és a faluházat egy télikertes épülettel összekötni.

- Milyen irányba mutatnak a település távlati fejlesztési tervei?

- Folyamatban van a rendezési terv módosítása. Ennek során új telkek kialakítása is megtörténik, ugyanis eladó telkeink mind elfogytak. A tervezésnél igyekszünk figyelembe venni a Kecskemét határában épülő Mercedes beruházáshoz kapcsolódó ipari területek kialakítását is. Az új közfoglalkoztatás jegyében egy falukert kialakítását tervezzük, ahonnan a naponta 250 adag ételt főző konyhánkra kerülhetne a nyersanyag az önkormányzat gazdasági társasága, a Kunszállási Falugazdálkodási Kft. közreműködésével.

- Lesz az idén is Kunszállás-foglalás?

- 2011-ben nem a nagyközönség, hanem a hagyományőrző szakma számára tervezünk egy rendezvényt. A „kun kollokvium” előreláthatóan szeptember második hétvégéjén lesz. Apropója pedig, hogy előkészítsük a 2012-es II. Kun Világtalálkozó társrendezvényét, a III. Kunszállás-foglalást.

Hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés