ÜVEGTIGRIS 3: Rudolf Péter Szentkirályi Ásványvízzel tölti fel a vasalót - INTERJÚ A FŐSZPONZORRAL: Balogh Leventével, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonos-ügyvezetőjével
- Az Üvegtigris világa ízig-vérig magyar, de nem az elit miliőjéről szól. A Szentkirályi a legelegánsabb vizek között van. Nem lát a két tény között ellentmondást?
Ellentmondást nem vélek felfedezni, hiszen a Szentkirályi Ásványvíz nem kizárólag az elit körök itala. Bár kiváló minőségű, prémium ásványvíz, pontosan arról szól, hogy a legjobb minőség nem csak az elit kiváltsága, hanem minden magyar embernek jár. A Szentkirályi maga is ízig-vérig magyar. Mindenkié.
- A támogatásról szóló döntés, kizárólag PR szempontú, vagy egyéb motivációt is tud említeni? Például a filmművészet pártolását.
Szeretem a mozit, a magyar filmeket. Fontosnak tartom a hazai művészek, így a filmvilág alkotóinak, szereplőinek támogatását. Örülök, mert úgy érzem, nem a Szentkirályi „húzza fel” az Üvegtigris 3-at, hanem két remek dolog találkozik és erősíti egymást egy színvonalas produkcióban. Bevallom, mindig irigykedve néztem a külföldi filmekben a jól elhelyezett szponzori termékek szerepeltetését. Most végre itt egy sikeres, igazi magyar közönségfilm, benne a mi ásványvizünk.
- Volt arról szó, hogy esetleg Ön is játszana a filmben? Vagy nem is gondolt erre?
Ez a kérdés fel sem merült. A film nem rólam szól, ahogy a Szentkirályi sem. A maga módján mindkettő Magyarországról szól.
- Ön szerint megtérül-e ez a szponzorálás, ha igen, hogyan?
Rövidtávon nem, de mi mindig hosszútávra tervezünk. Bízom benne, hogy a Szentkirályi támogatásával most egy olyan filmes csapat erősödik tovább, amely szakmájában, hivatásában kiváló, és amely az itthoni sikereket követően olyan produkciókat tud majd létrehozni, melyek külföldön is eladhatók.
- Ki a kedvence a filmben játszó művészek közül, és melyik az a jelenet amely Önnek a legjobban tetszett, emlékezetes maradt?
Számos színész nyújt emlékezetes alakítást, nem is akarok kiemelni senkit. A kedvenc jelenetem az, amikor Rudolf Péter Szentkirályi ásványvízzel tölti fel a vasalót, így vasalja a bankókat. A premier előtti vetítésen a nézőközönség is értékelte a jelenet poénját.
Egy magyar film sajtóvetítésén általában marad üres szék a teremben. Nem így a harmadik Üvegtigris-film esetében: még a falaknál is sorakoztak. Talán a büfés-mozifolyam atyja, Rudolf Péter sem gondolta volna 2000-ben (az Üvegtigrist 2001 októberében mutatták be), hogy kultikus trilógiává érik teremtménye. Hiszen mi más, ha nem kultusz, hogy a film hatására országszerte Üvegtigris-klubok alakultak, és – például – jellemzően a házilag feljavított verdák karcolt szélvédőin megjelent a szállóigévé nemesedett mondat, ugyebár: „Ízirájder, öcsém”.
Rudolf és stábtagok – a szereplők, illetve az első rész társrendezője, az első és a harmadik felvonás operatőre, Kapitány Iván – a nyár végi forgatáson megjegyezték, úgy tűnik, ötévente készül egy „Tigrisfilm” (2000, 2005, 2010), ami nem pusztán a pénzhiányos magyar filmgyártásnak köszönhető, hanem sokkal inkább annak, hogy ennyi idő alatt érik meg bennünk az aktuális hazai állapotok tükröztetésének az igénye. Nevezetesen, hogy Lali büfés (Rudolf) és a barátai, a környezetük, a viszonyaik éppen milyen állapotban vannak.
A harmadik rész láttán: bár az idő felettük sem múlik el nyomtalanul, köszönik szépen, megvannak, még ha a világ – és benne Magyarország – változott (változik) is, nem feltétlenül előnyére. A második opusban felbukkanó, Gesztesi Károly által megformált „vállalkozói” pénzvilág ezúttal már szalonképes ügyvéddé finomodik Kamarás Iván alakításában, de a lényege mit sem módosult, sőt erősödött: ezek a csávók a nyertesek, a bódés fiúk a vesztesek. Látszólag.
Ahogy a rendező-főszereplő a sajtóvetítés után a fn.hu-nak elmondta, ha a gazdag úrfi cseppet is szeretné azokat a nőit (feleségét, szeretőjét), akivel a büfés ember a film során kalandokba bonyolódik, akkor csúnya véget érne Lali. S lehet, hogy a menő srác elviszi az álomautót, az álomnőt, élete mégis totális űr a Laliéhoz képest, akinek tartalom van jelentéktelen napjaiban; a barátság, nemde.
Merthogy a jól ismert kacsaúsztató menti rozoga tákolmány „királya”, Lali egyszer csak besokall a periférikus létformától, és amikor kioszkjánál felbukkan a dúsgazdag menő ügyvéd, Dr. Csopkai Ferenc dr. (Kamarás) a több tízmilliós Bentley cabrióján, bepattan a szuperverdába, és nekivág a kalandoknak (a bolond Sanyit – Horváth Lajos Ottó – poggyászként fuvarozva magával). A kalandok egy az út mentén, lerobbant autója mellett ácsingózó, kívánatos modell lány, Niki (Szabó Erika) formájában kínálkoznak, akivel Lali Pestre szökik. A GPS-re hagyatkozva egyenest Csopkai úszómedencés házába, ahol belebotlik az ügyvéd kétszeresen megcsalt, bosszúszomjas feleségébe (Pikali Gerda) és a mohó férj szeretőjébe (Ruttkay Laura). Az Üvegtigris „legénysége” – Csoki (Csuja Imre), Gaben (Reviczky Gábor), Cingár (Szarvas József) – meg nyilván utána erednek. Róka (Gáspár Sándor) nem, mert ő a megkötözött ügyvédre vigyáz. Hiszen Lali nyilvánvalóan bajban van, egy számára idegen világban ki másra is számíthatna, mint a barátaira.
Fordulat és bonyodalom – ha úgy tetszik: kaland – akad bőven. Hogy mindenkit megnyugtassunk: poén is. Az első pár percben attól tartottunk, hogy az Üvegtigris 3. nem fog különbözni az első két filmtől, miszerint jól kitalált karakterek majd mondanak jól kitalált mondatokat, egy anekdotaszerű történetfüzér nyomán. De nem. Búss Gábor Olivér forgatókönyvíró – és persze Rudolf – nagyon helyesen úgy érezte, ez harmadjára kevés, ide lineáris, eleje– közepe–vége film kell. S lett: ahogy a főhős elhagyja otthonos közegét, kibontakozik a film, a jellemkomikumok mellett a bőséggel adagolt helyzetkomikumok során az ismert – és kedvelt – szereplőink megmérettetnek egy a számunkra teljesen vadidegen terepen (a Budapest szimbolizálta nyertes világban) – és nem találtatnak könnyűnek. Már ami azt illeti, hogy az ő látszólagosan súlytalan életük egyáltalán nem olyan sekélyes, mert erős szálak kötik össze őket, míg odakint a pénz, a befolyás - a látszat diktál.
Mi szeretjük azokat a filmeket, amikben a komikum és a tragikum együtt jár, amin nevetünk ugyan, de azért gombóc is szorul a torkunkba. És amikor a (látszólag) nyertes szembesíti veszteseinket sanyarú mivoltukkal, és elviharzik a drága autón a csúcsnővel, vagyis egy jobb élet lehetőségével, az pont ilyen. Ugyanakkor valóban ott lebeg azon értelmezés – amit a rendező is említett a vetítés után, hogy a csillogó, kényelmes – (látszólag) nyertes – világ üressége kiüríti a lelket is, amit a vagyon, a hatalom, a nagy autó és a jó nő halmozásával sem lehet megtölteni. Hiszen bármilyen elmebetegek is a „Tigris” különcei, azért igazából egészségesek. A szívük és a lelkük a helyén van – csak olykor nem árt máshoz mérni, hogy megerősítést nyerjenek.
Az Üvegtigris 3. örömteli hozadéka a Reviczky által „Üvegtigris-háremnek” mondott nőiszereplő-trió. Amellett, hogy nőiességük különösen a film előnyére válik, jó látni, ahogy játszanak, és hogy – például – Szabó Erika jelentősen többre képes a Barátok köztben megszokott „tildás pillantásoknál”, bízzunk benne, hogy még sokra viszi, ha most a színművészeti egyetemi tanulmányai miatt egy-két évre nélkülöznünk is kell.
Összefoglalva: az Üvegtigris 3. nagyon is tetszetős film, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Szívből és rekeszizomból egyaránt.
színes, magyar vígjáték, 100 perc, 2010, rendező: Rudolf Péter, forgatókönyvíró: Búss Gábor Olivér, dramaturg: Hársing Hilda, operatőr: Kapitány Iván, vágó: Kiss Wanda, producer: Pataki Ági, Kovács Gábor, szereplők: Rudolf Péter, Horváth Lajos Ottó, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Szarvas József, Gáspár Sándor, Kamarás Iván, Szabó Erika, Pikali Gerda, Ruttkay Laura, Besenczi Árpád, Szilágyi Tibor, forgalmazó: Szuez Film Kft.,
www.fn.hu
