Játék a tűzzel – harminchárom éve
(RA) – Immáron több mint három évtizedes múlttal büszkélkedhet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye, amely ebben az évben is szerteágazó, gazdag programokat kínál – a zománcművészeknek, illetve a műértő közönségnek egyaránt.
– A műhely 1975-ben szovjet-magyar alkotótelepként indult, majd az 1980-as évektől fokozatosan nemzetközivé vált, s ma már a világ csaknem minden szegletéből érkeznek hozzánk alkotók. Egész évben kísérletezési és tanulási lehetőséget nyújtunk a hazai és a külföldi művészeknek, akiknek munkáját egyebek mellett saját készítésű zománcaikkal, valamint a felgyülemlett tapasztalatokkal is segítjük. Ha valaki egyszer eljön az alkotóházba, az legközelebb a barátját, alkotótársát is hozza – idézi fel a múltat az intézmény igazgatója, Gyergyádesz László, aki állítja: a zománcozás legnagyobb csodája az, hogy új minőség születik a tűzben.
Hogy mindez mennyire így van, arról a Bethlen körúti Alkotóműhely első emeleti galériájának alkotásai is meggyőzhetik a látogatót. Itt az elmúlt évtizedek legsikerültebb és legprogresszívebb alkotásai kerülnek bemutatásra. A látogatót egyszerre kápráztatja el, és gondolkodtatja el a zománc nyújtotta művészi kifejezésformák sokfélesége, az anyag megformálásának megannyi „finomsága” – vagy éppen a napszak függvényében alakuló fény-árnyék játék varázsa. A kiállítóhelységben bemutatott tárgyak között több a hazai zománcozás legnagyobb mestereinek – kiemelten Turi Endre festőművésznek, az Alkotóműhely művészeti vezetőjének – keze nyomát viseli magán.
Kecskeméti intézményről lévén szó, nem meglepő, hogy a műhely számára az elmúlt esztendő a Kodály-jubileum jegyében telt, míg az idei év központi tematikájául a Biblia, illetve Hunyadi Mátyás alakja szolgál.
– A Szentírás a témák és formák kiismerhetetlen kincsestára; míg Mátyás király az európai reneszánsz nagy uralkodója volt, aki a tudományok és művészetek értő pártfogójaként is kiemelkedett kortársai közül – magyarázza a témaválasztást Gyergyádesz László, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy rangos szakmai rendezvényekből 2008-ban sem lesz hiány.
A tavaszi szimpóziumnak május 1-től 31-ig ad otthont a műkertvárosi Alkotóház. A nagy nyári seregszemlére –a XXXIV. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepre – június 23-tól augusztus 3-ig kerül sor az Alkotóműhely falai közt. Az itt elkészült alkotásokat augusztus 3-tól tekintheti meg a nagyközönség az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban.