Források átcsoportosításával segít a város
![Források átcsoportosításával segít a város Források átcsoportosításával segít a város](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/37410.jpg)
Kákonyi doktor nem túlzott. Az urbánus belvizes gondokról a városházán megtudtuk: rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak Kecskeméten. Amelyeknek a forrását a Kecskemét közgyűlésének városrendezési, városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsága javaslatára fogalmazták meg. Így például – tudtuk meg a grémium sajtótájékoztatóján -A talajterhelési díjból tavaly befolyt mintegy 34 millió forint felhasználását úgy módosították, hogy javarészt a belvíz elleni védekezést szolgálja majd. Az összegből 21,5 millió forintot az Őszirózsa utca térségében költenek védekezésre és mentesítésre, 3,5 millió forintot a város belvízvédelmi tervének aktualizálására, mintegy 8 millió forintot pedig a zárt csapadék csatornák tisztítására. Ezen kívül több mint egymillió forintot szánnak a Csukás éri csapadék csatorna nyílt szakaszának zárttá tételére, amelyről még tavaly döntött a bizottság. Ez persze még nem oldja meg a teljes problémát. Enyhítést csupán egy kevésbé csapadékos tartós időszak kínálhat a gondokra.