Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2008. február 17. 21:03

Erősíteni kell a közbiztonságot- interjú a megyei rendőrfőkapitánnyal

Erősíteni kell a közbiztonságot- interjú a megyei rendőrfőkapitánnyal
November 15-étől Dávid Károly a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A korábban az Orosházi Határőr Igazgatóság igazgatójaként tevékenykedő rendőr dandártábornok a rendőrség és a határőrség integrációjának intenzív szakaszában került a megyébe. A rendőri vezető egyik legfontosabb feladatának a közlekedésbiztonság és a közrend erősítését tartja. Az interjút a következő(belső) oldalon olvashatják!
- Az integráció kapcsán hogyan alakul a rendőri létszám? - Bács-Kiskun megyében a 781 határrendész közül mindössze 45 kolléga távozott, többen úgy döntöttek, hogy szolgálati éveik számát kihasználva nyugállományba vonulnak. Lezárultak azok a beszélgetések, amelyek kapcsán eldőltek, hogy elképzeléseiknek megfelelően ki, milyen területre kerül. Fontos volt, hogy a határrendész állomány megnyugodjon, megértse a feladatrendszerek egyesülésével, felelőséggel tudja folytatni a korábbi munkáját néhány feladattal kiegészítve. Az egyesítés kapcsán meglepett, hogy a rendőrkollégák közül sokan döntöttek a nyugdíjba vonulás mellett. 2007-ben 198 rendőr távozott ettől a szervezettől, egy részük másik megyébe került, többségük - közel 130 fő - pedig egészségügyi alkalmassági vizsgálatukat kérve, annak kapcsán távozott. Ilyen arányú rendőrlétszám csökkenése, a kialakult helyzet kezelése komoly fejtörést okozott. - Milyen intézkedéseket tesznek az állomány létszámának feltöltésére? - Több lépéssorozatot dolgoztunk ki a probléma megoldására. A határrendészeti kirendeltségről az integrációt kihasználva többen megpróbáltak közelebb kerülni lakhelyükhöz, közel 30-an mentek így más városba, legtöbben a legnagyobb létszámhiánnyal küzdő Bajai Rendőrkapitányságra. Folyik a határrendész állomány átképzése. Az érintettek miután megszerzik a megfelelő rendőri alapismereteket, tehermentesítik a határmenti városi rendőrkapitányságok állományát. A rendőri állományt pedig határrendészeti és idegenrendészeti ismeretekkel látjuk el, ezzel a keresztirányú felkészüléssel is oldódik a létszámhiány. - Jönnek-e frissen végzettek a megyébe a tanév befejezése után? - A létszámproblémákon a rendészeti szakközépiskolákból érkező 70-80 pályakezdő is segít, akik júliustól kerülnek a megye rendőri állományba. Kollégáim a fiatalokkal a szegedi rendészeti iskolában már felvették a kapcsolatot, egyeztették az elképzeléseket. Keressük az együttműködési lehetőséget más szakközépiskolákkal is, ennek eredményeként már ősszel 2 kecskeméti szakközépiskolában fakultációs rendészeti képzést indítunk. - Mi az, ami ezen túl megoldásra váró feladat? A statisztikák melyik része az, amelyen feltétlenül javítani szeretne? - A megye rendőri állománya tisztességesen helytállt és javuló hatásfokkal végezte munkáját az elmúlt években. A közlekedésbiztonság és a mindennapok közrendjének erősítése terén azonban még számos feladatunk van. Jó dolog, hogy 2007-ben közel 2%-kal csökkent a közlekedési balesetek száma, a könnyű sérüléses balesetek száma pedig még ennél is jobb statisztikát mutat. Kevesebb lett a súlyos sérüléssel járó baleset, viszont sajnálatos módon emelkedett a halálos kimenetelű balesetek száma az elmúlt esztendőben. Tapasztalataim szerint nem vezet eredményre, ha csak akciószerűen foglakozunk ezzel a kérdéssel. Alapos, következetes munka kell a sikerhez és társadalmi összefogás is szükséges. A vagyonelleni bűncselekmények közül jelentős a betöréses lopások száma. Örülök, hogy a munkatársaim is érzik ennek a problémának a súlyát, igyekszünk gyorsan kézre keríteni az elkövetőket. Meglepően sokan nem óvják értékeiket, több az olyan eset, amelyben a sértettek nagyon könnyelműek. Fontos kérdés a megelőzés, ha az alkalmakat kiiktatjuk, sokat tettünk azért, hogy ne legyünk sértettek. Az interjút az Alföldi Napló következő számában is olvashatják!

Kövessen minket a Facebookon is!