Október 10. csütörtök, Gedeon
Hírek, események 2008. február 20. 16:50

MKB bizottsági ülés

MKB bizottsági ülés
A Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Bizottság ma tartotta soron következő ülését. A tanácskozásra meghívást kapott a Porta Egyesület munkatársa is. A bizottsági ülés legelső témájaként, tájékoztatót hallgattunk meg a Kecskemét város és kistérsége borverseny megszervezéséről, valamint a zászlós bor kiválasztásának kritériumairól Dr. Botos Ernő a Szőlészeti és Borászati kutató Intézet kecskeméti intézet vezetője szerint a Kecskemét Borának négy borfajtát tudna elképzelni melyek helyi termő fajták a Kövidinka, Ezerjó, Sárfehér vagy Kuvie.
A számos kritérium mellet kikötés, hogy Kecskemét bora csak olyan térségi termelőtől származhat, akinek a megfelelő mennyiségű estünkben (tíz hektoliter) fajtabor mennyiség áll a tulajdonába. Továbbiakban tájékoztatást hallgattunk meg a Kecskeméti Fütyülős Barack névhasználati jogáról, mint a valamikori kecskeméti specialitásról, mely idők folyamán félig feledésbe merült, valamint mint, Kecskeméti Barack Pálinka néven folytatta az útját, azonban ez a név a Zwack Rt. tulajdonában van. Kohajda László az Önkorányzat költségvetésről szóló vitában módosító javaslattal élt a közterületek öntőzésével kapcsolatban, Az elmúlt évi kétmillió forintnyi erre a célra elkülönített önkormányzati támogatást hárommillió forintra emelné, hogy ne csak a társasházak igényelhessenek önkormányzati támogatást a környezetük öntözésére hanem alapítványok, civilszervezeteken túl a kiskert tulajdonosok is.

Kövessen minket a Facebookon is!