Turpinszky Béla is pályázik
![Turpinszky Béla is pályázik Turpinszky Béla is pályázik](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/3886.jpg)
Mint ismeretes, sikertelennek minősítette a közgyűlés tavaly év végén a kecskeméti színház direktori székére kiírt pályázatot, s újra meghirdette. Legújabb információink szerint, a második fordulóban a nyolcvanas évek neves, közkedvelt kecskeméti bonvivánja, Turpinszky Béla is ringbe száll az igazgatói posztért. Mégpedig olyan neves színházi szakemberrel az oldalán, mint Korcsmáros György főrendező, aki sok éven át volt a győri színház direktora.
A Kecskeméten élő Turpiszky Béla nem csak hazánk, de Németország több teátrumában is rendszeresen játszott jelentős szerepeket. Majd saját társulatot verbuvált, a Vízműdombnál felállított szabadtéri színpadra álmodott nagyszabású produkcióinak nyaranta többször tapsolhattak a kecskemétiek. A napokban nagy sikerrel mutatták be a Kalocsai Színházban (felvételünkön) A miniszter félrelép című vígjátékot.
Turpinszky tarsolyában állítólag számtalan olyan új ötlet van a rendszeres tájolástól a nyári szabadtéri játékokig, a televíziós dalversenyektől a helyi színészképzés meghonosításáig , ami ugyancsak gondolkodóba ejtheti a dikertori pályázatok elbírálóit.