Június 14. péntek, Vazul
Hírek, események 2008. március 27. 08:19

Nem (csak) játék

Képgaléria
Nem (csak) játék
Március 26-án a Szórakaténusz Játékmúzeumban megnyílt a "Sors és Játék" című kiállítás, amely egész évben látogatható lesz. A megjelenteket Kalmár Ágnes igazgató főmuzeológus köszöntötte, aki háláját fejezte ki minden támogató felé. ...
Az eseményen megjelent Györffy István néprajzkutató is, aki kezdeményezte az intézmény létrejöttét még 1993-ban. A kiállítás címe azonos Moskovszky Éva kultúrtörténész 2004-ben megjelent könyvével, amelyből végül Váczi Mária játékszociológus e nagyszerű kiállítás ötletét merítette. Moskovszky Éva a megnyitón tartott előadásában rámutatott a játék kultúrtörténeti értékeire, eredetére. A történelem során nem csupán a kikapcsolódás és a közösségi élet eszköze volt a táblás játék, hanem fontos vallási, szakrális tárgy, amely sokszor történelemformáló erővel is bírt. A malom játék alapformája már megtalálható egyes barlangokban és a "Ki nevet a végén" azt a szakrális alakzatot tükrözi, amely a keleti kultúrában jelent meg. A négyzet a rendet szimbolizálja. Négyzet alakúnak képzelték el birodalmukat a kínai császárok. A négyzet átlói által kimetszett középpont pedig az elérendő cél, a nyugalom és a harmónia jelképe.

Kövessen minket a Facebookon is!