A KIVÁLASZTÁSRÓL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (21.)
Az előzőleg hittérítő munkásokért imádkozó tanítványok lettek Krisztus első apostolai, ’küldöttei’. Az ima egyik jellemző hatását figyelhetjük meg ebben: amit másoknak kívánunk (jelen esetben apostoli hivatást), mi magunk kapjuk meg. Hisz Jézus imáink tükrét is elénk tartja életünk eseményeivel – az aranyszabály szerint. Miként Isten meghívása is azért jelent küldetést, mert saját üdvösségünk csak mások üdvének szolgálatával érhető el.
Az egykori apostolok kiválasztásának módja azt is jelzi számunkra, hogy az isteni hívás jól érzékelhető. Igaz, minket már nem abban a formában szólít nevünkön az Úr, mint a tizenkettőt, de az élmény ugyanilyen személyes lehet. Isten azonban válaszunkra vár, beleegyezésünkre, mert tiszteli döntési szabadságunkat. Példaadó, hogy az első küldöttek közül senki sem utasította Őt vissza. Bizonyosan tisztában voltak a feladat méltóságával…
Egyben megnyugtató, hogy a küldetés mellett a teljesítéshez szükségesekről is gondoskodott a Mester: tanításról, annak isteni eredetét bizonyító csodatévő hatalomról és a felkeresendők körének behatárolásáról. Kérdés, hogy az egész világ Megváltója miért szűkítette e kört a hithű zsidókra? Bizonyosan megemlékezett választott népének tett ígéretéről, hogy közülük származik, s így elsőként őket látogatja meg az Üdvözítő. Isten ígéreteihez való hűsége bennünket is arra int, hogy Neki tett fogadalmainkat – így bérmálási ígéretünket a tanúságtételre – hűen megtartsuk. A zsidók meglátogatásának kizárólagossága azonban felhívja figyelmünket az Isten szolgálatában végzett munka világihoz hasonló követelményére: a hatékonyságra is. Jézus gazdálkodott kevés munkása erejével, és oda küldte őket, ahol a legvalószínűbb volt a siker az isteni törvények és a prófétai jövendölések évszázados ismeretében. Így számunkra is példát mutatott Pál apostol által megfogalmazott tanításának követésére: „futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom” (1Kor 9,26).
Napi evangélium: Mt 10,1-7
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
