AZ ÚR NAPJÁNAK MEGTARTÁSÁRÓL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (28.)
Az Úr napjára vonatkozóan egyetlen utasítás található az Ószövetségben, a tízparancsolat harmadik pontjaként (Kiv 20,8-11; MTörv 5,12-15). Ez a szombat megszentelését írja elő a munkától való tartózkodás és pihenés által, a teremtés műve után e napon megpihenő Teremtő példájára. Az Úr napjának megtartása tehát az Istennel való közösség, az „ószövetség” áldásának fontos kifejezője. S egyben figyelembe vétele a teremtmények alapvető szükségleteinek, melyeket Teremtőnk ismer legjobban. Valóban, korunk egészségügyi ismeretei szerint is hetenkénti pihenővel tud az emberi szervezet legmegfelelőbben működni, megújulni. Így az Úr napjára vonatkozó parancs nem más, mint Istennek választott népe és az egész emberi nem iránt megnyilvánuló irgalmas szeretete.
A zsidó rabbik, tanítómesterek azonban nem értvén a szabály lényegét, harminckilenc tiltott munkát határoztak meg e napra, elkerülendő a törvényszegést. Így a Jézusban riválist látó, rabbikat követő farizeusok e tiltásokra hivatkozva vádolták a Mester éhesen kalászt tépő apostolait – a kákán is csomót keresve – a tiltott aratás és cséplés végzésével. Munkaként elítélve a legelemibb szükséglet kielégítését! A vallási elit rosszindulat okozta elvakultságára Jézus bölcsen válaszolt: az általuk tisztelt Írásokból hozva őket cáfoló ellenpéldákat arra, hogy a szükség törvényt bonthat, mivel a törvények értelme és célja a szükségletekre ügyelő szeretet.
A kereszténység új szövetsége már nem a teremtés rendjéhez, hanem Krisztus világot újjáteremtő megváltó halálához, s tanai igazát bizonyító vasárnapi feltámadásához kötődik, ezért Úr napjaként a vasárnapot üljük meg. Fontos, hogy mi már valóban Isten irántunk való irgalmaként ünnepeljük. Lelkünk iránti irgalomként részesedve a szentmise kegyelmeiben, elmélyedve a hit tanításaiban életünk időszerű kérdései szerint, és családunk, barátaink körét fölkeresve, gyakorolva az irgalmasság cselekedeteit. S egyben testi létünk iránti irgalomként megtartva a pihenést, kikapcsolódást, nem engedve sem a kereset, sem a megbecsültség csábításának – a vasárnapi munkán ugyanis (hacsak nem a közösség szolgálata írja elő más szabadnapról gondoskodva) nincsen áldás!
Napi evangélium: Mt 12,1-8
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
