MICHEL QUOIST: ÍGY ÉLNI JÓ: A Wojtyla család születésnapi szövegtára (2.)
Képgaléria
Kapcsolatba lépsz a másikkal – fogadd be őt
(részletek)
Egyes emberek, minthogy sokakkal szorítanak kezet, megveregetik a vállukat, megisznak a másikkal egy pohár bort, együtt laknak, beszélgetnek, vitatkoznak, azt gondolják: rengeteg kapcsolatom van, sok embert ismerek. Pedig tévednek: az ember egyedül lehet úgynevezett kapcsolatok tömkelege közepette is, ha nem nyitja ki a szemét és nem tárja ki a szívét, hogy meglássa és befogadja a felebarátját.
Ha rá akarsz nevelődni a kapcsolatfelvételre, tanulj meg látni. Hogy láthass, haladj lassan, vedd azt a fáradságot, hogy megállj, minden iránt érdeklődj okosan, ami lehetővé teszi, hogy jobban megismerd az embereket: életüket a munkahelyen, a családban, a városnegyedben, szabadságuk idején; ízlésüket, vágyaikat, nehézségeiket, küzdelmeiket. Szinte áhítozni kell az emberek megismerése után, hogy tudjunk megérteni és szeretni.
A kapcsolatfelvételhez nem elég a másikat észrevenni, be kell fogadni. A lakásínségnél sokkal nagyobb ínség van. Hiányzanak azok az emberek, akik lelkileg befogadó-képesek testvéreik számára. Légy mindig nyitott ház, tárt kapukkal. Ne legyenek ott „harapós kutyák”, amelyek mindenkit távol tartanak: jellemed, gőgöd, önzésed, féltékenységed, iróniád, nyerseséged, a gyengédség hiánya. Nehogy a másik visszahúzódjon, és azt mondja: „Nem mertem”. Ne legyen várakoztatás, amely habozást kelt: légy azonnal kész – ha csak egy kézszorításra, egy mosolyra is, amennyiben nincs időd helyet kínálni. Egy percnyi teljes figyelem elég a másik befogadására. Ne legyenek felesleges bútoraid: üres, szabadon elfoglalható lakást adj. Ne kényszerítsd rá másokra ízlésedet, eszméidet, szemléletedet. Ha adsz valamit, adj ellenszolgáltatás nélkül, és ne várj viszonzást. Ne legyen kötelező szerződés: az emberek jöjjenek, menjenek, ahogy akarnak, formalitások nélkül, szerződés nélkül.
Ha befogadod a másikat, tedd ezt azért, hogy megpihenjen. Hadd rakhassák le nálad túlságosan nehéz és zavaró terheiket, hadd folytathassák útjukat megkönnyebbülten.
Egy ember belső értéke többek közt azzal is mérhető, hogy mennyire tud kapcsolatokat létesíteni. De ez a képessége lényegileg nem külső tulajdonságok összessége, mint aminő a szeretetreméltóság, kedélyesség, a beszédnek és gesztusoknak könnyedsége; de nem kizárólag belső tulajdonságok – mint a lelki finomság, összeszedettség, figyelmesség – gyümölcse. A kapcsolatfelvételt elősegítik mindezek a tulajdonságok, de ezek csak az igazi találkozás előfeltételei. A kapcsolatteremtés lényegileg attól függ, hogy tudunk-e lemondani és fel tudjuk-e adni önteltségünket.
Vajon mit talál a másik, aki belép hozzád? Ha, hála neked, szembetalálkozik a benned lakozó Istennel, megbékélten, megerősödve, vidáman és feléledve távozik majd, mert végeredményben az igazi kapcsolatnak célja, hogy Isten jelenlétét közvetítse.
Beszélsz a másikkal – előbb hallgasd meg őt
(részletek)
Az embernek szüksége van arra, hogy kibeszélje magát, hogy meséljen magáról, hogy sajnáltassa magát, hogy bátorítsák és támogassák. Hallgasd meg a másikat, hallgasd újra meg újra fáradhatatlanul, szívvel-lélekkel.
Ha kedves akarsz lenni azokkal, akikkel találkozol, beszélj először arról, ami őket érdekli és nem arról, ami téged érdekel.
Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától. Ne szakítsd félbe a másikat azért, hogy magadról beszélj. Engedd mindvégig magáról beszélni. Ha kísértés környékez, hogy magadról beszélj, nem azért van-e, mert magadra gondolsz? És ha így van, már nem vagy egészen a másiké.
Ha beszélsz is önmagadról, szolgálja az a másikat, világosítsd fel, nyugtasd meg, gazdagítsd, de soha se azért beszélj, hogy te érvényesülj, miközben a másikat elhomályosítod, elcsüggeszted, elnyomod.
Ha a másik hallgat előtted, tiszteld a hallgatását, azután szelíden bírd szólásra. Kérdezősködj az életéről, gondjairól, vágyairól, bajairól: mert beszélni a másikkal gyakran annyi is, mint kérdezősködni.
Vigyázz arra, nehogy a másik elmenjen anélkül, hogy elmondta volna, amit mondani akart. Ha azt morogja magában: „gondterheltnek találtam”, ez azt jelenti, hogy nem voltál befogadó-képes. Ha így sóhajt fel: „nem erőltettem a dolgot, olyan szórakozottnak látszott”, ez azt jelenti, hogy „másutt” voltál. Vajon visszatér-e még?
Nyugtalan vagy, millió gond gyötör, és valaki jelentkezik, aki beszélni szeretne veled. Tedd félre a gondjaidat, rossz kedvedet, idegességedet, nyomasztó gondolataidat, és adj oda mindent az Úrnak. Ismételd ezt meg, ahányszor csak kell, s hamarosan szabaddá válsz, hogy meghallgasd, befogadd a másikat, és kapcsolatba lépj vele.
Ha tudsz hallgatni, sokan jönnek majd a mondanivalójukkal. Légy figyelmes, hallgatag, összeszedett: talán még mielőtt egy segítő szót szólnál, a másik elbúcsúzik boldogan, felszabadultan, megvilágosodva. Mert tudtán kívül nem tanács, vagy életrecept volt az, amit várt, hanem valaki, akinek vállára teheti terhét.
Ha válaszolnod kell, ne kutass szavak után, míg a másik beszél, mert először is a figyelmedre van szüksége, s csak azután a szavaidra. Bízd magad a Szentlélekre; ami a másikat megfogja, az nem elsősorban az okoskodás gyümölcse, hanem a kegyelemé. Csak akkor lehet szó igazi párbeszédről, ha mély csendet teremtesz magadban, áhítatos csendet, hogy befogadhasd a másikat, mert a másikban és a másik által Isten jön feléd, és egyedül a Hit tehet képessé a párbeszédre.
Vitatkozni a másikkal – gondolatcsere
(részletek)
Észrevetted-e már, hogy sok vitában mindenki úgy vonul vissza a küzdelemből, hogy sokkal szilárdabban meg van győződve a maga igazáról, mint valaha? Miért? Mert nemcsak érvek állnak szembe, hanem emberek az érvek mögött.
A vitában gondolj mindig a másikra. Ha lerombolod az érvelését, megalázott érzékenysége ma vagy holnap újabb érvelésbe kezd. Ne légy nyakas, a sebnek előbb be kell gyógyulnia. Őszintén kérj bocsánatot. Ha nincs hozzá bátorságod, hallgass alázatosan, és igyekezz örömet szerezni a fájdalom enyhítésére.
Ha a másik megsért, ez azért történik, mert te sértetted meg őt. Állj meg, csillapodj le, nyugodj meg és kösd be a sebét. Ha a másik azt mondja: „Hát persze, nekem nincs meg az érettségim”, akkor megaláztad őt. De ha a fölényed valóban fenn is áll, ellensúlyozhatod: ismerd el járatlanságodat egy bizonyos ponton, ismerd el az eltérő szempontban is az értéket. És a másik már nem lesz koldus, aki csak kap, hanem veled egyenlő, aki adni tud cserébe.
Vitatkozni akarsz a másikkal? Először nyerd meg a rokonszenvét. Ha a másik úgy is mutatkozik, mint ellenfél, ne tekintsd annak egy percig se, imádkozz és nézz rá úgy, mint barátra, mint testvérre, mint Krisztusra.
Ha a másik teljesen belemelegszik a vitába, te is azt teszed, de így sohase fogjátok megérteni egymást. Mielőtt beszélsz, szakadj el a problémától, az érvektől, a megoldástól. Minden előítélettől mentesen, a másik érvelésének elfogadására készen szállj vitába.
Ne tulajdoníts egyforma jelentőséget minden problémának, és ne fejtsd ki véleményedet ugyanazzal az energiával. Mielőtt beszélnél, tárgyilagosan ítélj a tárgy fontosságáról.
Mindig a pozitívummal kezdd. A valóságban egészen közel vagytok, és véleményetek nem ellentétes, sőt nagyon gyakran kiegészíti egymást. Törekedj megérteni azt a szemléletet, amelyet a másik képvisel, ha azt akarod, hogy ő is megérthesse azt, amit te fedeztél fel.
Fel kell mérni, hogy ki mit képes ma az igazságból befogadni. Légy türelmes! Ha túl sokat akarsz adni, a másik semmit sem vesz be.
Nagyon ritkán változtatunk véleményt olyan érvelés hatására, mely minket mindenáron meg akar győzni. Ne mondd: kimutatom, hogy téved, inkább azt: segítem, hogy ő maga fedezze fel az igazságot.
Gyakran a másik kész volna elfogadni „az” igazságot, de elutasítja a „te” igazságodat. Tiszteld a másikat, ne játszd a gazdagot, aki alamizsnát ad a szegénynek, menj eléje mint barátod elé , és vele együtt fedezd fel az igazságot.
Vallási igazságról van szó? A vallásról vitatkozni elsősorban annyi, mint tanúbizonyságot tenni Jézus Krisztusról, és a másikat segíteni abban, hogy találkozzék Vele.
Hatni akarsz a másikra – bízzál benne
(részletek)
Hatni akarsz a másikra? Tartsd szem előtt az arany szabályt: ne légy soha negatív, légy mindig pozitív. A másik rendkívül érzékeny környezetének bírálatával szemben. Közönyük, bizalmuk hiánya, és még inkább megvetésük bénítóan hat reá, tehetetlenségre ítéli. Ha hatni akarsz a másikra, kezdd azzal, hogy őszinte szeretetet tanúsítasz iránta, mert különben nem tudod előre vinni. Azután bármi történjék is, bízzál benne. Végül csodáld meg, hiszen mindig van a másikban valami csodálatraméltó.
Szeress, bízzál, csodálj kézzelfoghatóan. Nem elég, ha szívedben elrejted érzéseidet. Fejezd ki érzelmeidet! A másik a hallgatást mindig rosszallásnak fogja fel, s minél gyengébb, annál jobban elcsüggeszti ez a hallgatás.
Sose gondold, hogy fölötte állsz a másiknak, hanem gondold: ő áll fölöttem bizonyos szempontból. Az első esetben tönkreteszed a másikat, a másodikban felbátorítod és gazdagítod. A másik mindig hajlamos arra, hogy azzá legyen, akinek gondolod, és akinek mondod. Ha igen rosszul ítélsz valakiről, alig érdemes megkísérelned, hogy hatást gyakorolj rá. Mielőtt közelednél hozzá, változtasd meg róla alkotott ítéletedet.
Az őszinte dicséretnek mágikus hatalma van. Ha azt akarod, hogy a másik fejlődjék, dicsérd őszintén. Ez mindig lehetséges. Vizsgáld a másikat, lásd meg tehetségét, képességeit, világíts rá azokra. Sok jó tulajdonsága el van ásva hanyagsága vagy bátortalansága folytán. Ha visszaadod ezeket neki, ha felfeded előtte, megmented őt, mert Isten elítéli azokat, akik véka alá rejtik tehetségüket.
Bízzál, mindig bízzál a másikban, minden látszat ellenére is, kudarcok ellenére is. Ha azt mondod a másiknak: „veled semmire sem lehet menni”, akkor a másik, aki már úgyis sokat bajlódott önmagával, azt gondolja: „ez igaz”, és meg sem kíséreli, hogy valamit is tegyen. Ha azt mondod a másiknak: „igyekezettel és türelemmel bizonyosan elérsz valamit”, azt fogja gondolni majd: „talán igaza van”, és arra kap ösztönzést, hogy kísérletet tegyen.
Ha mindezek ellenére is szemrehányást kell tenned, el kell ítélned egy helyzetet, egy cselekményt, kezdd azzal, hogy valami jóért, némi haladásért, sikerért, őszinte elismerésedet fejezed ki. A szemrehányás egymagában elkeserítő, elevenbe talál, elcsüggeszt. Ha azt akarod, hogy kritikád építő legyen, elő kell készítened a másikat az elfogadására. Nem arról van szó, hogy engedjük meg a rosszat, hanem, hogy erősítsük a jót.
Elkedvetlenít a bűn, amelyet nem vehetsz a másikban láttatlanra? Ismételd Szent Pál szavát: „Ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem”. A földön még nem volt soha senki, s nem is lesz soha senki, aki olyan mélyre süllyedt volna, hogy el ne érhesse az Isten végtelen szeretete. Nincs jogod arra, hogy ne szeress és ne bízzál ott, ahol Isten szeret és bízik.
A szeretet önmagunk odaajándékozása
(részletek)
Igen gyakran az ember nem tud szeretni; azt hiszi, hogy szeret, pedig csak önmagát szereti. A hosszú úton, amely a szeretethez vezet, sokan megállnak a szeretet délibábja által félrevezetve. A szeretet nem azt jelenti, hogy a másik hatással van rád, nem a másik iránti érzelmi vonzódás, nem önmagunk átengedése a másiknak, nem a másik csodálata, nem a másik utáni vágyódás, nem a másik birtokbavételének az akarása.
A szeretet lényegében önmagunk odaajándékozása a másiknak és a többieknek. Ha azt várod, hogy érzelmeid indítsanak szeretetre, nagyon kevés embert fogsz szeretni a földön. Ellenségeidet pedig egész bizonyosan nem. A szeretet nem ösztönös lépés, hanem az akaratod tudatos elhatározása, hogy a többiek felé menj, és odaajándékozd magad nekik. A szeretet útján a közlekedés ,,egyirányú'', mindig belőled indul ki, hogy mások felé vezessen. Minden alkalommal, amikor egy személyt, vagy dolgot önzően lefoglalsz, már nem szereted, mert már nem ajándékozod magad neki. Ellenkező irányban haladsz.
Indulj el az úton. Fogadj be mindent, ami jó, de azért, hogy odaadhasd. Ha megtartasz magadnak valamit, vagy valakit a magad kedvéért, ne mondd, hogy szereted azt a valamit, vagy valakit, mert abban a pillanatban, amikor megragadod azért, hogy megszerezd és megtartsd magadnak – ha csak egy pillanatra is – a szeretet szertefoszlik ujjaid között.
Ne ringatózz a szeretet illúziójában azzal, hogy tárgyakat, pénzt, kézszorítást, csókot adsz, sőt talán egy keveset idődből, tevékenységedből is anélkül, hogy önmagadat adnád. A szeretet elsősorban nem valaminek, hanem valakinek az odaajándékozása. Szeretni fogsz, ha önmagadat adod, és ha teljesen beleadod magad ajándékaidba, még a kifejezetten anyagi jellegűekbe is.
Az fog a legjobban szeretni, aki a leginkább odaajándékozza magát. Ha mindvégig akarsz szeretni, késznek kell lenned arra, hogy odaadd egész életedet, hogy meghalj önmagad számára a többiekért, a másikért.
Ha azt hiszed, hogy könnyű szeretni, csalódol. Minden szeretet – ha valódi – egy nap keresztet hoz majd neked, mert a bűnbeesés óta nehéz megfeledkezni önmagunkról, nehéz meghalni a magunk számára. A bűnbeesés óta szeretni annyi, mint késznek lenni arra, hogy keresztre feszítsük önmagunkat másokért.
Ha kapni akarsz, nem fogsz elérni semmit. Adnod kell. Ha úgy adsz, hogy azt gondolod: így én is kapok majd, nem fogsz elnyerni semmit. Ellenszolgáltatás nélkül kell adnod. Ha becsületesen adsz, anélkül, hogy várnál érte valamit, mindent megkapsz.
A hamis szeretet – az önzés, az önmagunkba zárkózás – mindig csalódást okoz, a személyiség elszegényedéséhez vezet, mert megakadályozza a kibontakozást: ez elaggás és halál. Az igazi szeretet mindig örömöt nyújt, mert az a személyiség kibontakozását és beteljesülését jelenti – életet hoz.
Szeretni mást annyi, mint életre kelteni
(részletek)
A szeretet által soha sem fogsz vétkezni. Az a bűn, ha nem szeretsz, ha nem eléggé szeretsz, ha rosszul szeretsz.
Szerethetsz minden embert, minthogy a szeretet nem érzelem, hanem elsősorban akarat; akarnod kell a többiek javát, minden ember javát, éspedig teljes erődből.
„Látni sem tudom ezt az alakot!” Ne ess kétségbe, ellenszenved az ösztönből fakad. Nézz szembe vele, ne próbáld letagadni érzelmeid e reakcióját; fogadd el őszintén, mint próbatételt, keresd a másikban azt, ami benne szeretetreméltó, és azután próbáld meg minden erőddel a javát akarni.
„Nagyon vonzódom ehhez az emberhez.” Annál jobb, így legalább könnyebb lesz szeretned. De ne maradj meg a vonzalomnál, érzelmeid vezessenek el lényed mélyéig, oda, ahol az értelem ellenőriz, s az akarat dönt. Amíg még nem döntöttél tudatosan a másik javára, fennforog a veszély, hogy csak önző kedvtelést keresel benne, ahelyett, hogy odaadnád magad neki.
Ha két dolog közül az egyiket választod az előnyért, amelyet nyújt, ne mondd azt, hogy önmagáért választottad. Ha barátodat gyakran felkeresed, mert jól érzed magad nála, ne mondd azt, hogy szereted, hiszen a magad javát keresed.
Ne mondd: „Már nem szeretem”, mert ezzel bevallod, hogy soha sem szeretted igazán. Inkább azt mondd: „Már nem vonzódom hozzá.” De ha tovább szereted azt, aki megcsalt, aki fájdalmat okozott neked, akkor igazán szeretsz, mert az illetőt magát szereted, és nem a képet, melyet róla alkottál, vagy a hasznot, amelyet tőle reméltél.
Ha azt mondod: „Ez az ember mindent jelent számomra”, és érzelmeidet, gondolataidat, idődet, tevékenységedet valóban annyira leköti, hogy mások számára megközelíthetetlen leszel, akkor szereteted hamis. Ha azt mondod: „Mióta ezt az embert szeretem, szívem kitárult”, és valóban figyelmesebb, készségesebb, odaadóbb vagy a többiek iránt, akkor szereteted igaz.
A szeretet nem azt jelenti, hogy a másikat tökéletesnek tartjuk. Éppen ellenkezőleg: mindig tökéletesíthetőnek kell tartanod, szenvedned kell amiatt, hogy még tökéletlen, akarnod kell, hogy tökéletesedjék, teljesen oda kell adnod magad, hogy tökéletessé tedd.
A szeretet mindig életet ad, az önzés mindig halálba visz. Akit nem szeretnek, magánosságra és halálra van ítélve. Csak akadjon valaki, aki remél benne… Újra megtalálta az életet. Tehetetlenségre azok vannak kárhoztatva, akiket rosszul szeretnek. Sohase mondd: „Vele semmit sem lehet kezdeni!” Talán minden módszert, minden eljárást kipróbáltál már, csak azt nem próbáltad meg, hogy önzetlenül szeresd, anélkül, hogy várnál valamit. Hiszen a másik, bármilyen legyen is, szeretetedre érdemes, mert Isten öröktől fogva végtelenül szereti.
Megházasodtok
(részletek)
Bármilyen régen házasodtatok is meg, nem vagytok, és nem lesztek soha
tökéletesen házastársak. Minden nap újból és újból házasságot kell kötnötök.
Házasságot kötni annyi, mint elfogadni egymást, egyesülni egymással a lét három szintjén: a fizikai, érzelmi és lelki szinten. Ne játszd sem az angyalt, sem a vadállatot. Légy ember!
A hitvestársak testi egyesülése azt jelenti, hogy egymásnak tudatosan, önként, szerelemből odaadják magukat, azért, hogy egymásnak és egy harmadiknak: a gyermeknek ajándékozzák önmagukat; ez tehát lényegében véve kizárja az önző gyönyört.
Nem könnyű az, hogy testünkkel, szívünkkel, szellemünkkel semmit se
tartsunk meg önmagunknak. Mohó természetünk, a bűn által megsebezve arra ösztönöz bennünket, hogy kisajátítsuk magunknak a dolgokat és a személyeket. Visszatart az ajándékozástól. A megváltás kegyelme szükséges ahhoz, hogy ismét képessé tegyen minket a szeretetre. Sohasem leszel tökéletesen szerető hitves, ha nem gyónsz, nem áldozol becsületesen.
Ne csapd be a másikat, és ne csapd be önmagadat. Vizsgáld magad és legyél nyílt: csak az őszinte bizalom egyesíthet benneteket. Ha titkolódzó maradsz, nem fogsz tudni szeretni. Ami benned van és nem látszik kívülről, azt fel kell fedned. Ha elhatározod, hogy szeretsz, azt is el kell határoznod, hogy szakítasz egyéni életed autonómiájával és elfogadod, hogy magányodba behatoljon a másik.
Ha szeretni akarsz, tűrni kell, hogy átalakítsanak, hiszen a szeretet által egymás révén felfedeztek egy új látási, érzési, cselekvési, felfogásbeli és imádkozási módot, amely kölcsönösen kiegészít és gazdagít benneteket. A szerelem mindennapi ajándékával kölcsönösen megtermékenyítitek egymást, nemcsak fizikai értelemben, hanem minden vonatkozásban. Elfogadjátok, hogy újjászülessetek, a szó sajátos értelmében mindinkább „újra teremtődjetek”. Éppen ezért az igazi szerelem szükségképpen felbonthatatlan.
A szerelem útja a testtől a lélekhez, a mulandótól az örökkévalóságba vezet. Így szerelmednek minőségében fokozatosan fejlődnie kell a testek vonzódásából és egyesüléséből a szívek vonzódásához és egyesüléséhez, majd a lelkek egyesüléséhez egészen az Isten-lakta lélek végtelen mélyéig.
Ha egy „embert” jegyzel el, még többet mondok: „Isten gyermekét”, akkor, ha te is úgy akarod, szerelmed örök lesz. Mert a végtelen, amely túlmutat a férfin és nőn, lehetővé teszi a számukra, hogy örökkévalóvá tegyék szerelmüket.
Tudatosan, vagy sem, de a szerelem Istennel való egyesülésre törekszik. Így a teljes értékű házasság csak a házasság szentségében valósulhat meg. Ha megélitek szentségi házasságotokat, végtelenül értékesek, és kimeríthetetlenek lesztek egymás számára, mert ISTENT adjátok egymásnak, aki a SZERETET.
Fogadd el házasságodat!
(részletek)
Ritka az olyan ember, aki legalább kevés időt nem veszteget el azzal, hogy sajnálja, hogy az, ami, vagy hogy nem az, ami lenni szeretne. Házasság esetén az ilyen sajnálkozási alkalmak még megsokszorozódnak. Sok házasember úgy gondolja, hogy elvétette házasságát, hiszen a házasfelek csak elviselik egymást. Ha boldog családi életet akarnak élni a hitvestársak, arra kell törekedniük, hogy elfogadják a másikat olyannak, amilyen, amilyennek idők folyamán megismerték, hogy abbahagyják a kölcsönös vádaskodást, hogy felülemelkedjenek a látszólagos kudarcon.
Ha csalódott vagy és megmaradsz csalódottságodban, azt akaratod ellenére ki fogod mutatni, és ha kimutatod, egy kicsit még jobban eltávolítod magadtól a másikat, mert ahhoz, hogy közeledhessen, bizalomra lenne szüksége.
Nem élhetsz hármasban házaséletet: házastársad, te és az álomképed. Ha komolyan házasságra akarsz lépni, válj el az álomképedtől. Ha nem építhetsz kastélyt, építs legalább kunyhót, de nem fogod jól érezni magad kunyhódban, amíg a kastélyról álmodozol.
Elhatároztad, hogy szakítasz álomképeddel, elhagyod kastélyodat. Megszűnteted ezzel illúzióidat? Nem, nem irthatod ki azokat. Kezdd azzal, hogy megbocsátasz házastársadnak, mert eddig még nem bocsátottad meg neki, hogy nem az, akinek elképzelted. Ajánld fel Istennek csalódásodat, összetört álmaidat, mindazt a bánatot, haragot, csüggedést, ami benned élt. Végül fogadd el őszintén a másikat olyannak, amilyen az a valóságban, fogadd el házasságod valóságát.
Ne ítéld meg a másikat, ítéld meg önmagadat! Ha ő már nem szeret, szeresd te őt jobban és önzetlenül. Ritkán tud valaki ellenállni hosszabb ideig az igazi szeretetnek. Szereteteddel segíted őt abban, hogy szeretni tudjon.
Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyítod, támogatod, megmented.
Szeretni – végső fokon – annyit is jelenthet, mint szenvedni egy egész életen át; azok, akik szeretni akarnak, jól fontolják meg mielőtt elköteleznék magukat.
A házasság szentsége megszentelte szövetségeteket és segít titeket annak megvalósításában minden nap. Hitvesi szívetekből egyedül Krisztus tudja az önzést eltávolítani és helyreállítani a szerelmet, de hogy eljöjjön hozzátok, ma épp úgy, mint tegnap, szüksége van egy IGEN-re. Házasságunkat elfogadni annyi, mint hitvestársunkat elfogadni, de végső fokon annyi is, mint Jézus Krisztust, a Megváltót elfogadni.
