A KINCSSZERZÉSRŐL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (35.)

Ma kincset lelt emberek vallomásai lelkesítettek: egy önkéntesünk a ferences imaközösségben, a Wojtyla Ház igazgatója pedig intézményünkben talált rá a kincsre, amiért semmit sem sajnál. Még akkor sem, ha az áldozatot nap mint nap meg kell értük hozni, s a fejlődés útja olykor – mint most is – komoly döntéseket kíván.

Mindkét rövid példázat ugyanazt a tanítást fejezi ki: a kincs az üdvözítő Krisztus, akiért minden evilági javunkról érdemes lemondani.

A történetek azonban további gondolatokkal is gazdagítják e tartalmat. A kincset keresni kell: mert Krisztus és az üdvösség szellemi valóságok, s mert felülmúlhatatlan értéküknek nagy ára van, ki kell őket érdemelni. Ez, ha fáradsággal jár is, fokozza a beteljesedés örömét.

Ez az öröm már a krisztusi üdv jelentőségének felismerésekor megadatik a reménnyel, hogy majdan örök boldogságban részesülünk. Erre tekintve nem túl hosszú földi utunk is könnyű szívvel járható.

S még valami: a kincsért nemcsak érdemes, hanem szükséges is mindenünkről lemondani – mások javára, hisz a kincs mindig embertársainknál van. Mindent nekik adva mindent megnyerünk Istenben. Bármit visszatartva akadályozzuk istenlátásunk boldogságát!

Napi evangélium: Mt 13,44-46

Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.

Kövessen minket a Facebookon is!