Augusztus 16. SZENT RÓKUS: Szentek közössége a Wojtyla Házban
E nemes ifjú húszévesen elveszítve szüleit, vagyonát szétosztotta a szegények közt, és a dél-franciaországi Montpellier-ből Rómába zarándokolt.
A 14. századi Európában sokfelé pusztított a fertőző pestis, melynek áldozatait Rókus halálmegvető bátorsággal ápolta útja során. Mikor maga is elkapta a kórt – bár mások gyógyulásáért sokat könyörgött –, elfogadta sorsát. Egy elhagyott hegyi kunyhóban húzódott meg, és várta a halált. E helyett azonban egy nap arra ébredt, hogy testét egy kutya nyaldosta, melynek gazdája ételt és italt adott neki, s ő felgyógyult súlyos bajából. Ezek után visszatért az emberek közé, s addig ápolta a fertőzötteket, míg el nem ült a járvány.
Hét év után tért haza Montpelliere-be, ahol rongyos vándorként már senki sem ismert rá. Sőt kémnek vélték, s mert kilétét nem tárta fel, tulajdon nagybátyja, a város kormányzója vezetett ellene szigorú és igazságtalan vizsgálatot. Bebörtönözték, s öt évet töltött egy siralmas, nyirkos föld alatti cellában, míg végleg legyengülve papot kért. Gyónásában talán felfedte személyét, mert a pap a kormányzót sietve figyelmeztette, hogy a rab nem kém, hanem szent. Az ügy felülvizsgálatára kiküldött bizottság azonban már csak a harminckét éves Rókus holttestét találta, melynek láttán a kormányzó felismerte unokaöccsét a születésétől mellén lévő vörös keresztről.
Rókus tisztelete gyorsan terjedt egész Európában. Hazánkban többek közt az 1711-es járvány után Pestnél emeltek tiszteletére kápolnát, amely mellé utóbb róla elnevezett kórházat is építettek. Fővárosunkban mindkettő áll ma is.
