Május 7. kedd, Gizella
Hírek, események 2008. június 10. 18:50

Új építőipari áruház nyílt a Molnár Fatelepen

Képgaléria
Új építőipari áruház nyílt a Molnár Fatelepen
Június 10-étől új szolgáltatással várja vásárlóit a Molnár Fatelep: a Klebelsberg Kúnó utcai telephelyen barkácsbolt nyitotta meg kapuit. Az ünnepélyen Molnár Ferenc és felesége, Molnár Ferencné tulajdonosok Sipos László alpolgármesterrel és Gaál Józseffel, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével meghívott vendégek jelenlétében vágták át a bejárat előtt kifeszített nemzeti szalagot.
A szépen és praktikusan kialakított teremben egy rövid film mutatta be a tüzéptelep 14 éves történetét. Az épületet Bárkányi Ernő atya áldotta meg és szentelte fel. Molnár Ferenc köszöntőjében elmondta, hogy az áruház ötlete egy éve merült fel Szabó Antallal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezető igazgatójával folytatott beszélgetése során. Idén márciusban indult el a beruházás, április végére pedig azon vállalatok köre is véglegessé vált, akiknek termékével megteltek a polcok. A jelenlegi gyenge gazdasági helyzetben kockázatos bármilyen beruházás. A gyártók azonban felismerték mind a Molnár Fatelepben, mind annak új egységében rejlő lehetőségeket. Ma már nem elég a versenyképes ár, hanem magas színvonalú szolgáltatásnak is társulnia kell hozzá. Végül reményét fejezte ki, hogy vállalkozása nem csupán Kecskemét, hanem az egész régió építőiparának dinamikus motorjává válik. Sipos László alpolgármester méltatta Molnár Ferenc vállalkozó szellemét, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére kemény munkával egy eddig csak részben kielégített igénynek tett eleget. Továbbá megemlítette a Molnár család bőkezűségét, amellyel a város fontos építkezéseinek szponzorálásában is részt vesz. Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pohárköszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az áruház hozzájárulhat a térség fejlődéséhez. Molnár Ferenc oszlopos tagja a kamarának, és jelentős mértékben kiveszi részét az érdekképviseleti munkából, amely az összefogáson alapul. Aki beruház, az bízik a jövőben és egy évszázados történelmi tapasztalatot is igazol, hogy a válságokból csak alkotó munkával lehet kilábalni - mondta. A Molnár Fatelep 1994-ben a Matkói úti parkettagyár telephelyén, 800 négyzetméteren kezdte tevékenységét fenyő-fűrész árú forgalmazásával. 1997-ben költözött át jelenlegi helyére, ahol mára 4,2 hektáron, kibővült kínálattal, cserepekkel, falazó-elemekkel és számos építőipari termékkel fogadja vásárlóit. Az esemény állófogadással zárult, ahol a Molnár családdal együtt ünnepeltek mindazok, akik segítettek, hogy az alig egy esztendeje felvetődött terv megvalósulhasson. A fogásokat a Holló Lakodalmas Ház készítette és szolgálta fel. A megnyitón rendezőként és partnerként részt vettek a Porta Egyesület és a Szent Anna Kht. alapítói és munkatársai, ezzel is kifejezve köszönetüket Molnár Ferencnek az Assisi Szent Ferenc kápolna építésénél és a Karol Wojtyla Barátság Központ felújításánál nyújtott segítségéért.

Kövessen minket a Facebookon is!