Szeptember 23. SZENT PIO: Szentek közössége a Wojtyla Házban
Francesco Forgione már tizenöt évesen felvételét kérte a kapucinusokhoz, ahol utóbb a közismertté vált „Pio atya” nevet kapta. Az első világháború idején hadba lépett Olaszország besorozott bakájaként azonban gyenge egészsége és szelíd, alázatos természete miatt takarító, küldönc és alkalomadtán bűnbak lett belőle. Sokat szenvedett a kaszárnyaélet durvaságától és romlottságától, de épp e nehézségek edzették apostollá. Egy nápolyi kórházban végzett szolgálata pedig a betegek iránti mély részvétet érlelte meg benne.
E rövid háborús kitérőtől eltekintve élete ugyanazon szigorú napirend szerint folyt. Hajnali kettőkor kelt, hogy felkészülhessen fél ötkor kezdődő szentmiséjére, melyet olyan átéléssel vezetett, hogy több óráig tartott. A nap folyamán egészen késő estig gyóntatott, mert léleklátó képessége révén különleges segítséget tudott nyújtani a bűneiket fel nem ismerő vagy meg nem bánó gyónóknak – így azok szakadatlan sorokban járultak elé. Gyóntatásai során megesett, hogy közben másutt is látták, vagyis képes volt egyszerre több helyen munkálkodni a lelkek javára. Éjszaka imádkozott, ezért alvásra alig néhány órája maradt, s nem egyszer az ördög bántalmazásait is el kellett viselnie. Ezt az igénybevételt úgy tudta elhordozni, hogy felajánlotta életét a bűnösök megtéréséért, akár helyettesítve is őket a szenvedésben. Kétórás sérvműtétjét például ezért végeztette érzéstelenítés nélkül. Lélekben a megváltó Krisztussal egyesülve testén is megjelentek az Úr sebei, melyekből szüntelen vér szivárgott. S bár stigmatizáltságát igyekezett titokban tartani, sokan emiatt zarándokoltak s zarándokolnak máig kolostorához San Giovanni Rotondóba. Orvosok csoportja meg is vizsgálta e szokatlan jelenséget, és semmiféle természetes magyarázatot nem találván rá, csodaként ismerte azt el. De éppígy csoda az is, hogy Krisztus sebeit pontosan ötven évig viselte, ahogyan az Úr előre megígérte neki. Az ötvenedik évfordulón tolókocsiból bemutatta utolsó szentmiséjét, és sebhelyei eltűntével megtért a mennyei hazába.
Emlékét világszerte őrzik imacsoportjai, és egy általa gyűjtött adományokból létesült kórház, ahol a betegeket szentségházként kezelik, akik a szenvedő Krisztust hordozzák magukban.
