Május 7. kedd, Gizella
Hírek, események 2005. február 23. 09:26

UNEP tanácskozás Nairobiban

Megkezdte munkáját az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Program, UNEP) miniszteri fóruma Nairobiban, a szombatig tartó tanácskozás nyitó ülését Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elnöklésével tartották meg. A UNEP tanácskozásán azt tekintik át, hogyan halad a világ vezetői által 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési célok környezeti megvalósítása.
A globális fórum első, hétfői ülésnapja a UNEP legelső millenniumi céljának teljesülésével, a szegénység enyhítésének környezeti vonatkozásaival foglalkozott. A tanácskozást köszöntötte Kofi Annan, az ENSZ főtitkára is, aki üzenetében kiemelte: a környezet kérdései ma fontosabbak, mint bármikor és a világ fő problémáinak, a szegénységnek, az egészségnek, a gazdasági haladásnak mind mély környezeti összefüggései vannak. Az ENSZ főtitkár üdvözölte a kiotói jegyzőkönyv hatálybalépését is, és további összefogást sürgetett a globális környezeti gondok enyhítésére. Geffrey Sachs professzor, az ENSZ főtitkárának különleges tanácsadója a millenniumi fejlesztési célokról készített jelentésében azt hangsúlyozta: csak a szegénység visszaszorítása és a javuló környezetvédelem csökkentheti a konfliktusokat a világban. A szegénység, a környezet állapotának romlása szorosan összefügg a növekvő számú és egyre pusztítóbb környezeti katasztrófával. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a konferencia megnyitása előtt kétoldalú megbeszélést folytatott Klaus Töpferrel, a UNEP igazgatójával. A találkozón kiemelt figyelmet kapott a Tisza környezeti kockázatának kérdése, amelynek azt az aspektusát is megvitatták, hogy a világszervezet miként járulhat hozzá a vízgyűjtő országainak együttműködéséhez, a veszélygócok mielőbbi felszámolásához. forrás: www.ktm.hu

Kövessen minket a Facebookon is!