Május 25. szombat, Orbán
Hírek, események 2005. március 3. 14:38

Kétirányú lesz a kiskörút?

Milyen legyen Kecskemét közlekedése az elkövetkező tizenöt évben? Ez a tétje a város közlekedési koncepciójának.
A városháza dísztermében lakossági fórumon ismertették a napokban a tervet. A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) szakemberei elmondták: egyik fő tervük az, hogy a városon belüli forgalom ne terhelje a kiskörutat. Szeretnék, ha a nagykörutat jobban igénybe vennék az autósok. Ezért az első pillanatban meghökkentő megoldást javasoltak: a kiskörutat több szakaszon kétirányúsítani kellene. Azért, hogy a járművek ne fussanak fölöslegesen fél, háromnegyed köröket, szennyezve a környezetet és növelve ezzel a forgalom zsúfoltságát. A KTI több változatot készített el, a végső szót Kecskemét képviselő-testülete mondja ki. A koncepció a Nyíri, az Izsáki és a Ceglédi út négysávúsítását is javasolja, bár ezzel sok újat nem mondtak a kecskemétieknek. A kérdés itt inkább az, mikor és honnan lesz erre pénz. A tanulmány foglalkozik a helyi tömegközlekedéssel is. A szakemberek vizsgálták, hogy a Széchenyi térről ki kell-e költöztetni az autóbusz-pályaudvart. Végül arra jutottak, hogy több érv szól a maradás, mint a költözés mellett. A Noszlopy Gáspár parki pályaudvart ugyanakkor jobban bevonnák a helyi közlekedésbe és más szervezési intézkedéseket is javasolnak. Ezeknek köszönhetően a Széchenyi téri pályaudvart 32 százalékkal kevesebb járat terhelné, azonban ezeknek a járatoknak máshol továbbra is lenne megállójuk a városközpontban. Petőfi Népe

Kövessen minket a Facebookon is!