Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. június 21. 10:27

A fesztiváloktól a fejlesztésekig

A fesztiváloktól a fejlesztésekig
A kecskeméti nyár programjai közül mit ajánlana azoknak, akik városunkba akarnak látogatni, illetve itt szeretnék a szabadságukat eltölteni? Lesz olyan specialitás, amiért érdemes akár több száz kilométerről is eljönni hozzánk, ami ízig-vérig kecskeméti? – Egyebek mellett ezekkel a kérdésekkel kerestük fel dr. Zombor Gábort, városunk polgármesterét. - Azt hiszem, egyre több olyan programmal büszkélkedhetünk, ami ízig-vérig kecskeméti. Ilyen például a júliusi Csiperó fesztivál, amely egy zárt programnak tűnik ugyan, de valójában az egész várost felpezsdíti és igazi élmény a turistáknak is. Nincs még egy olyan rendezvény, ahol egy héten át kéttucatnyi ország ezernyi gyermekének önfeledt nevetése, zsivaja járja be a tereket, utcákat. De beszélhetünk az augusztusi Hírös Hétről is, amely évről évre egyre több látogatót vonz. Az új fürdőkomplexum pedig valóban alkalmas arra, hogy nyári programjaival, szolgáltatásaival – amelyek egy része Magyarországon még újdonság - igazi turistacsalogató legyen.

 

- Kecskemét számos részén – a belvárosban is - munkagépek dolgoznak. Az ilyesmi nem éppen turistacsalogató…

- Igaz, de elkerülhetetlen, hogy a következő esztendőkben viszont, szépen felújított városrészek fogadják az idelátogatókat is. Jelenleg két igen jelentős beruházás munkálatai zajlanak, amelyek őszre befejeződnek. Ezek egyike a „Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja”, illetve a nagypiac átalakítása, ahol fedett lesz a külső piactér, alatta pedig mélyparkoló épül. A projekt eleme a törvényszék épületének megújulása is, ott már a műszaki átadás is lezajlott. A másik jelentős beruházásunk a Bozsó Gyűjtemény felújítása, bővítése. Maga a kivitelezés szeptemberre ott is befejeződik, azt követően kezdődhet a kiállítóterek berendezése. Az egyéb jelentős projektjeink esetében – a közlekedésfejlesztést, Mezeiváros és Ürgés szociális jellegű rehabilitációját, illetve a városházánk felújítását tekintve – a kivitelezés várhatóan jövőre kezdődik.

- Szenzációsnak mondható, hogy a Mercedes új gyárat épített Kecskeméten, miáltal a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmének központjába kerültünk. Számíthatunk hasonló, jelentős beruházásokra a közeljövőben?

- Ne legyünk telhetetlenek, hiszen alig néhány hete történt meg a Mercedes új gyárának átadása, egy olyan beruházásé, amelyről minden ország, város álmodik, nálunk azonban meg is valósult. A kérdésre válaszolva: a Mercedeshez képest kisebb, de számunkra nagyon jelentős, néhány milliárdos beruházások most is vannak, lesznek, például a Phoenix Mecano vagy a Knorr Bremse esetében. Nagyobb volumenű fejlesztések is szóba kerültek, de konkrétumokról még nem beszélhetünk. 

- Mikortól válhatnak érzékelhetővé a városi költségvetésben a termelő Mercedes gyár befizetései?

- Mint ismeretes, már a kivitelezés során is jelentkeztek plusz iparűzési adóbevételek. Amennyiben csak a termelő Mercedes gyár befizetéseit nézzük, akkor 2013-tól, hiszen idén indult a termelés, az iparűzési adó alapja pedig, minden esetben az azt megelőző év bevétele.  

- Visszatérve a nyárra, a vakációra: A Zombor család merre nyaral?  Hogy tervezi a következő hónapokat?

- Egyelőre még elég sok feladat vár rám, nincs sok időm tervezgetésre. Így nyaralással kapcsolatos konkrét tervünk sincs még.

Kövessen minket a Facebookon is!