Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2005. március 31. 14:20

Ezek a darvak nem szállnak többé

Több mint száz darutetemet találtak a Békés megyei település mezőgazdasági külterületén, a vándormadarak egyik pihenőhelyén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai kedden.
A madarak heveny mérgezésben pusztultak el, és az elsődleges adatok szerint a tömeges elhullás nem természetes úton következett be – közölte tegnap Tirják László igazgató. A tömeges pusztulás megdöbbentette a szakembereket, akik nyolc, még élő madarat azonnal a Szegedi Vadasparkba szállítottak. Ott a kezeléseknek köszönhetően két daru már lábra állt, ami jó jel ezeknél a madaraknál. Az eddigi vizsgálatok megállapították: a mérgezés az állatok májában és vékonybelében okozott elváltozást. Egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy az ötvenezer forint eszmei értékű és nemzetközi védelmet élvező madarak szervezetét mekkora károsodás érte. A szarvasi rendőrkapitányság eljárást indított az ügyben. Az Országos Állategészségügyi Intézet tegnap kezdte meg a madarak toxikológiai vizsgálatát; csak a jövő hétre derülhet ki, hogy mi volt a méreganyag. Petőfi Népe

Kövessen minket a Facebookon is!