Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. július 23. 12:29

Sakkverseny Marosi Tibor emlékére

Sakkverseny Marosi Tibor emlékére
Az idén tavasszal elhunyt kecskeméti Marosi Tibor emlékére sakkversenyt rendez a Széchenyi István Sakkegylet.

Marosi Tibor közgazdász 1970-2002 között 32 évig volt a Bács-Kiskun Megyei Sakkszövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Alapítója tagja a Széchenyi István Sakkegyletnek, alapító tagja és haláláig szervezője a Sakkozó Magyarok Világtalálkozójának, amit idén - mint mindig - a Lakitelken a Népfőiskolán rendeznek meg 17. alkalommal. 16 alkalommal szervezője és részvevője, mint versenybíró. A hetvenes években szervezője volt a Tóth László Emlékversenyeknek Kecskeméten, amelynek – zárt nagymester versenyként – a Tudomány és Technika Háza adott otthont.

A Széchenyi István Sakkegylet igazolt játékosa volt haláláig, így 2001-ben is, amikor a csapat megnyerte a OB II. Tóth László csoportját, és feljutott az OB I/B-be

Elnökként számos Bács-Kiskun megye szerte és Kecskeméten több neves sakkverseny szervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, miközben a megyei ifjúsági sakkozók országos, illetve nemzetközi szinten is komoly eredményeket értek el. Így például Fodor Tamás (Solt) és Berkes Ferenc (Katymár) korcsoportos világbajnok lett.

 

A verseny rendezője:    Széchenyi István Sakkegylet

           

A verseny helye:           Hotel Juniperus, 6000 Kecskemét, Mártírok útja 86.

 

A verseny célja:           Sakkbarátság elmélyítése. Emlékezni Marosi Tiborra.

 

A verseny formája:       Egyéni FIDE verseny, 9 fordulós, svájci rendszerű, 90 perc + lépésenként 30 másodperc   gondolkodási idővel, a FIDE versenyekre vonatkozó szabályai­nak alkalmazásával A fordulók párosítása a FIDE által elfogadott párosító programmal  történik.

 

Díjazás:              A pénzdíjak nettó összegek.

 

I. díj:    70.000,- Ft netto                    

II. díj:   40.000,- Ft netto        

III. díj:  30.000,- Ft netto        

IV. - VI. díj:     10.000,- Ft netto

VII. - X. díj:       5.000,- Ft netto

           

 

 

Program:         

A díjazás 50 fő felett garantált. A különdíjak kategóriánként mezőny ismeretében.

(várható értéke 100.000,- Ft), a 2. forduló előtt lesznek kihirdetve.

 

Szeptember 11.

14.30 óráig      Beérkezés, Regisztráció

           

15.00 h            Megnyitó

           

16.00 h            I. forduló

                       

Szeptember 12.          

09.00 h            II. forduló

15.00 h            III.. forduló

 

Szeptember 13.          

09.00 h            IV. forduló

15.00 h            V. forduló

19.00 h            Állófogadás Marosi Tibor emlékére,

Szponzorok, játékosok tiszteletére

 

Szeptember 14.            

9.00 h     VI. forduló

15.00 h            koszorúzás Marosi Tibor sírjánál

16.30 h     VII. forduló

                                  

Szeptember 15.          

 8.30 h     VIII. forduló

14.00 h     IX. forduló

19.00 h     Eredményhirdetés, díjkiosztás

Minden résztvevő emléklapot, illetve aki részt vesz az eredményhirdetésen, emléktárgyat kap

 

           

Helyezések     

Pontegyenlőség esetén:

eldöntése:        

•          Buchholz számítás

•          Berger számítás

•          Progresszív  számítás

•          sorsolás  dönt

 

A díjak nem kerülnek megosztásra. 

           

Versenybírók:             

Seres László

Marosi Csaba

 

Óvásnál a bírók, és a 3 tagú zsűri közösen dönt.

Óvás díja 10.000,- Ft melyet, a fordulót követő fél órán belül lehet benyújtani a bíróknál, vagy a versenyszervezőjénél. Elfogadás esetén természetesen az összeget visszafizetjük.

   

Zsűrit a versenykezdete előtt jelöljük ki.

 

Költségek:       Nevezési díj:

FIDE értékszám nélküliek:       8.000,- Ft

1800 FIDE értékszámig:          7.000,- Ft

2000 FIDE értékszámig:          6.000,- Ft

2200 FIDE értékszámig:          5.000,- Ft

2350 FIDE értékszámig:          4.000,- Ft

2350 FIDE értékszám felett  ingyenes.

Az első 5 IM  nevező, akinek értékszáma nem éri el a 2350 FIDE élőt,  nevezési díja ingyenes.

 

Egyéb kedvezményeket a versenyszervező biztosíthat.

Szállást, és étkezést igény szerint a szervező természetesen megoldja. Telefonon, illetve emailban történő egyeztetés alapján.

           

Nevezés:         

Írásban, 2012. augusztus 25-ig kell eljuttatni a következő címre:

Marosi Csaba, 6000 Kecskemét, Daróczi köz 15.

email: [email protected]

 

Határidő utáni nevezéseket csak korlátozott számban tudjuk fogadni, mivel az igényeket augusztus 26-án egyeztetnem kell az Intézmény Igazgatójával. Helyszínen történő nevezés esetén 2000,- Ft pótdíjat számolunk fel.

 

A nevezésnek tartalmaznia kell:

•          versenyző nevét, születési dátumát, értékszámát,

•          elérhetőségét

•          Szállás, étkezési igényt.

Ezeket a szolgáltatásokat kizárólag a határidőre beérkezett nevezésben pontosan megadott igények alapján tudom biztosítani.

 

Minden nevezést visszaigazolok, igény esetén térképmásolatot küldök.

További információ: 70/348-4621 telefonszámon kapható a versenyszervezőnél, Marosi Csabánál.

Kövessen minket a Facebookon is!