Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. július 31. 09:18

Régi új igazgatókkal indul az őszi tanév kilenc közoktatási intézményben

Képgaléria
Régi új igazgatókkal indul az őszi tanév kilenc közoktatási intézményben
Kilenc megyei közoktatási intézmény vezetője vehette át megbízását hétfőn Kecskeméten.

Az intézmények a megyei önkormányzatok konszolidációjának folyamata részeként kerültek az államhoz a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattól még az év elején, ezért volt szükség a vezetői pályázatok újbóli kiírására. A kilenc intézményből nyolcban a korábbi igazgató nyerte a megbízást egyedüli pályázóként, többségük az ott dolgozók teljes támogatásával. A „régi új” igazgatókat Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere nevezte ki, megbízásuk augusztus 1-jétől 5 évre szól. Megbízó levelüket Minda Imre László, a Bács-Kiskun Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője adta át.

 

A Kiskőrösi intézmény (Integrált Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Gyermekotthon és Szociális Intézmény) főigazgatója Radicsné Szerencsés Terézia.

 

A Kiskunfélegyházi Általános Iskola, Egységes Gyerekpedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója Rácz Eleonóra.

 

A Kecskeméten működő Bács-Kiskun Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság igazgatója Dr. Knyihárné Gaika Judit.

 

A Bajai Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon. főigazgatója Müller István.

 

A Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon igazgatója Fehérné Pál Julianna.

 

A Kiskunhalasi Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Nevelési Tanácsadó igazgatója Szalainé Kupferschmidt Éva.

 

A Kiskunhalasi Óvoda, Kollégium és Konduktív Pedagógiai Intézmény igazgatója Kató Ilona.

 

A Kiskunhalasi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója Ulakcsainé Lovas Jolán.

 

A Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium főigazgatója Abonyi Henrik Dezső.

Kövessen minket a Facebookon is!