Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. augusztus 5. 13:07

A Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat emlékünnepe a Wojtyla házban

Képgaléria
A Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat emlékünnepe a Wojtyla házban
Orbán Gyula, a Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, munkatársaival és segítőivel a csütörtöki Emléknapon - a Cigány Holokauszt kecskeméti áldozataira emlékeztek - meghívta az eseménysorozat résztvevőit vasárnapra egy közös ebédre. A találkozás célja, hogy a városi roma közösség vezetői találkozzanak, beszélgessenek azokkal a nem roma emberek akik meg akarják ismerni a cigányság sajátos gondjait, programjait, a helyi kisebbség szervezetét. Erre kiváló lehetőségnek bizonyult a mostani vasárnap és a Wojtyla Barátság Központ díszterme.

Orbán Gyula meggyőző ékesszollással köszöntötte a megjelenteket. Kifejezte örömét, hogy oly sokan jelezték  együttérzésüket a cigány közösség áldozatait, meggyilkolt tagjait gyászoló romáknak. Orbán elnök azt is elmondta: meghatóan szépen sikerült a requiem... Az internet segítségével az ország nyilvánossága is hírt kaphatott a memento fontosabb mozzanatairól. A megbeszélés végén jól esett az ajándékként fölszolgált hagyományos cigány étel, a kakas-pörkölt, melyet fölajénlásként, nemes szolégálatként Molnár Zoltán, a MÁK alapítója készített el igen ízletesen.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház