Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. szeptember 6. 16:00

A környezettudatosságot jutalmazzák

A környezettudatosságot jutalmazzák
Az ökológiai lábnyom számítások szerint, a Föld 7 milliárd lakójának 1,5-szer akkora bolygóra lenne szüksége jelenlegi életvitele fenntartására, mint amennyi rendelkezésre áll. Pazarolásunk mértékét jól jelzi, hogy ebben az évben már 9 hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amiket bolygónk fenntartható módon képes előállítani. Ennek a trendnek a mérsékléséhez járul hozzá az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert Vidám Doboz Napok elnevezésű akciója, amelynek keretében ingyenes gyermekbelépőt adnak annak, aki legalább 10 darab szelektíven gyűjtött italos kartondobozt hoz az Állatkert főbejáratához szeptember 8-án és 9-én. Idén az Alma Együttes is csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy az IKSZ-szel közösen hívja fel a figyelmet a környezettudatosságra és az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára.

A Vidám Doboz Napok akciót immár negyedik alkalommal rendezi meg az IKSZ és a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az akció keretében, minden 2 és 14 év közötti gyerek, aki legalább 10 darab, minimum egy literes tejes és gyümölcsleves dobozt hoz az Állatkert főbejáratánál felállított gyűjtőponthoz, ingyenes belépőt kap. A tavalyi akció során több mint 2600 gyerek, összesen 1 tonna mennyiséget meghaladó italos kartont gyűjtött össze szelektíven.

 

„Nagyon örülünk, hogy idén is újra megrendezésre kerül a Vidám Doboz Napok, hiszen az akción keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan járul hozzá a szelektív hulladékgyűjtés az állatfajok 50%-ának élőhelyéül szolgáló erdők megmentéséhez” – mondta Dr.Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója az akció megnyitóján. „Az erdők védelme és a Föld erdőterületeinek megóvása elengedhetetlen ahhoz, hogy természeti erőforrásaink a következő generációk számára is rendelkezésre álljanak” – tette hozzá az igazgató.

 

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosok figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok újrahasznosíthatók és szelektív gyűjtésükkel fák kivágását előzhetjük meg, mivel a dobozok 75% jó minőségű és akár 7-8-szor is újrahasznosítható papírt tartalmaz.

 

Az ökológiai lábnyomazt fejezi ki, hogy adott fejlettségi szint mellett, mekkora mennyiségű földre és vízre van szüksége a társadalomnak önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. A Föld rendelkezésére álló erőforrásokat idén 9 hónap alatt fogyasztottuk el, ami azt jelenti, hogy jelenlegi életvitelünk fenntartásához 1,5-szer ekkora bolygóra lenne szükségünk. Az ökológiai lábnyom 1961 óta megduplázódott és jelentősen meghaladja a Föld rendelkezésre álló kapacitását.

Míg egy átlagos magyar ember ökológiai lábnyoma 3 globális hektár, ami jelentősen meghaladja a Föld 1,8 hektárnyi kapacitását.

Forrás: http://www.beveragecarton.eu/

 

„Idén is sok szeretettel várunk minden lelkes környezetvédőt, akiket a környezet érdekében végzett munkájukért ingyenes állatkerti gyermekbelépővel jutalmazunk”– mondta Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója. „Tudjuk, hogy ma már sokan vannak azok, akik számára természetes a környezettudatos életmód és a szelektív hulladékgyűjtés. Annak érdekében, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is tovább növekedjen a környezettudatosan gondolkodók száma, a mostani akcióval azokat kívánjuk cselekvésre hívni, akik még nem, vagy csak alkalmanként vesznek részt a környezetvédelem ezen egyszerű formájában, a szelektívgyűjtésben” – tette hozzá az igazgató asszony.

 

„A hétköznapokban mindenki felelőssége, hogy csökkentse a környezet terhelését, a Föld erőforrásainak felhasználását, vagyis az ökológiai lábnyomot” – hangsúlyozta a kezdeményezés mellé álló Alma együttes énekese, Buda Gábor. „Ha például kevésbé csomagolt terméket vásárolunk, nem fogadunk el műanyag bevásárló táskát a boltban, kerüljük az egyszer használatos termékek vásárlását és szelektíven gyűjtjük a hulladékot, azzal már nagyon sokat tettünk a természeti erőforrásokkal való takarékoskodásért” – folytatta.

 

 

Egy átlagos tejes és gyümölcsleves doboz minimum 75 százalékban jó minőségű papírból készül és újrahasznosítható. Az ily módon újból a körforgásba hozott nyersanyagból, jó minőségű újrapapír termékek, például füzet, konyhai törlőkendő vagy karton dobozok illetve csomagolási alappapír készíthető. Érdekesség, hogy egy fából mintegy 5300 darab italos kartondoboz készíthető.

 

Budapesten ezt a csomagolóanyagot a kék (papír) hulladékgyűjtőkbe kell dobni, míg vidéken a sárga (műanyag) gyűjtőedénybe.

 

Az akció részleteit, kérjük, keresse a www.italoskarton.hu és a www.zoobudapest.com oldalon!

 

Ne feledje: Tapossa laposra!

Kövessen minket a Facebookon is!