Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. szeptember 12. 14:05

Zenés, imádságos délelőtt: az Adventista Egyház segített

Képgaléria
Zenés, imádságos délelőtt: az Adventista Egyház segített
A Hetednapi Adventista Gyülekezet kecskeméti csoportja házunk rendszeres, építő támogatói közé tartozik. Nem zavarja őket, hogy az intézményünk alapvetően katolikus eszmeiség, vallási hagyomány szerint munkálkodik. Szeptember 12-én, szerdán a zenés, imádságos evangelizáció után a konyhán segítettek az ebéd előkészítésénél és finom paprikás krumpli felszolgálásánál. Ebéd előtt megemlékeztünk Jézus szülőanyjára, Szűz Máriára is. Mai imánk Jámbor Zoltánért és családjáért is szólt. Ezúton is köszönjük az áldozatos segítségeket, hogy ezen a napon is jóllaktak a Wojtyla Ház szegényei.

Szűz Mária élete Jézus életének elválaszthatatlan része. Emiatt is három nagy részre osztható az életútja, arra, amely Krisztus élettörténete is. A gyermekségevangéliumra, Jézus csodáiban való részvételére és Krisztus szenvedés történetére. Mindezekhez a katolikus egyház hozzáteszi, hogy miután földi életét befejezte, ő jelképezi, illetve ő maga az égben az anyaszentegyház.

Az Újszövetség szerint

Angyali üdvözlet Fra Fillipo Lippi festménye

A názáreti Szűz Mária, - Anna és Joakhim leánya - férjhez megy Józsefhez az ácshoz. Máriát egy Gábriel nevű angyal üdvözli, és elmondja hogy gyermeket fog szülni, akinek Jézus lesz a neve. Ez élete egyik fordulópontja, mert József titokban el akarja bocsájtani, mert még eljegyzés előtt voltak. De Mária \"nem ismert férfit\". A család levonul Jeruzsálembe, ahol népszámlálást tartanak, de mivel éjszakára nem kaptak a városban helyet, ezért a közeli Betlehembe mennek, ahol Szűz Mária megszüli Jézust egy barlangban.

A kis Jézushoz messziről három királyok érkeznek, és hódolatukat teszik, ajándékokkal. Ezután József álmot lát, üzen egy angyal, hogy a gyermek életére törnek, meneküljenek Egyiptomba. Onnan évek múltán újabb üzenetet kap, meghaltak azok, akik a fiú életére törtek, és Mária a gyermekkel hazatér.

Az evangélisták, amikor Jézus Krisztus nyilvános szerepléséről írnak, Mária jelenlétét is fontosnak tartják leírni, amelyben azt érzékeltetik, hogy Mária Jézust sok esetben kísérte.

  • Mária ott van Jézus első csodatételénél, a kánai menyegzőn: „menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja” (Jn 2,1)
  • az emberek tudnak róla: „fölemelvén szavát egy asszony a sokaság közül, monda néki: Boldog méh, a mely téged hordozott” (Lk 11,27)
  • a háttérben kíséri Jézust: „Ímé a te anyád és a te testvéreid ott kint keresnek téged.” (Mk 3,32), illetve „ A te anyád és atyádfiai künn állnak, téged akarván látni.” (Lk 8,20) De Jézus magához közelebb állóknak nevezi azokat, akik a tanításait hallgatják és megtartják, mint a földi anyját. \"Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.\" (Mk 3,33-35)
  • ott van a kereszt alatt: „A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna.” (Jn 19,27)
Az apokrif iratokban

Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Édesanyja Anna volt, édesapja Joákim. Egész idősek voltak, mikor Isten megajándékozta őket Máriával.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház