Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. szeptember 20. 14:16

Sutus Vendéglő Igazi magyaros jó falatok, kedvező áron

Képgaléria
Sutus Vendéglő Igazi magyaros jó falatok, kedvező áron
Tovább gazdagodott Kecskemét vendéglátása, a napokban nyílt meg a Dózsa György úton a Sutus Vendéglő. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy igen gyorsan megkedvelték ezt az új vendéglátóhelyet, ott jártunkkor is teltház fogadott bennünket. Úgy tűnik, a „Sutus” név és ízek vonzzák a régi és új vendégeket.

A ’70-es évek végén kezdtem meg tanuló éveimet felszolgálónak olyan közismert helyeken, mint az Aranyszarvas, a Toronyház. Aztán hosszú éveken keresztül felszolgálóként dolgoztam Kecskemét közkedvelt éttermeiben,  a Hírösben, az Árpád Sörözőben, és közben Szabadszálláson, a Helyőrségi Klubban letöltött katonai szolgálatom jelentősen befolyásolta kapcsolódásomat magához a vendéglátáshoz. Mint vendéglátóipari iskolát végzett személyre, elsősorban szakács feladatokat bíztak, és így gyakorlatilag kénytelen voltam megtanulni egy újabb szakmát – kezdte a beszélgetést Sutus Endre, a napokban megnyílt vendéglő vezetője.

A ’90-es évek közepétől több vendéglőnek voltam főnöke. Az elődeimtől sok dolgot sikerült ellesnem. Így például, hogy a csúcsidőszakban – még vezetőként is - menjek ki a vendégek közé, segítsek be a felszolgálásba, amikor csak mód és lehetőség van rá, a konyhán is érvényesítsem tudásomat, tapasztalataimat. Menetközben levelező tagozaton elvégeztem a Vendéglátóipari Főiskolát is, amely a szakmai ismeretek mélyítése mellett, az üzletvezetés rejtelmeibe is bevezetett.

Az évek felettem is elszálltak, gyermekeim felnőtt emberek lettek. Egy családi ünnep során elmondtam a hosszú évek óta dédelgetett álmomat, szeretnék családi vállalkozás keretén belül  klasszikus, hagyományos kisvendéglőt vezetni, ahol olcsó, ízletes, magyaros ételekkel várjuk a vendégeket. Elgondolásomat egyébként Gömöri Ferenc, a hazai vendéglátás egyik legnagyobb alakja is támogatta, sőt a kialakításában tanácsokkal látott el.

A Sutus Vendéglő elsősorban az Árpádvárosban, a Máriavárosban és a Petőfi Sándor utcában lakók érdeklődésére számít, természetesen az iskolás korúaktól a nyugdíjas korúakkal bezárólag. Étel- és italáraink szolidak, minden korosztály számára elérhetőek. Aztán azt se felejtsük el, hasonló vendéglő nincs a térségben.

Nem hagyományos módon, hanem minden napra külön írt, új étlappal várjuk kedves vendégeinket, úgy, hogy hétfőtől szombat délig többféle levesből és 8-10 főételből lehet választani. Vasárnap családi ebédre várunk mindenkit, amelynek keretén belül 10-15 ételből állíthatják össze maguk a vendégek a háromfogásos étkezésüket, a felnőttek számára 1.200,-Ft/fő, a gyerekek számára 800,-Ft/fő áron – folytatta a tájékoztatást Sutus Endre üzletvezető.

Kedd és szombat közötti időszakban természetesen szintén nagyon kedvező áron, egy szűkített étlappal várjuk a vacsorázni vágyókat, olyan régi, elfelejtett ételekkel, mint a vese-velő, a szalontüdő, stb.

Gondoltunk azokra a közelben dolgozókra és élőkre is, akik szívesen elviszik az ételt, ők 10 %-os kedvezményben részesülnek.

Felkészültünk családi és egyéb rendezvények megtartására is. Gondolok itt névnapi, születésnapi, családi összejövetelekre, ballagásokra, céges rendezvényekre, főiskolások összetartására, baráti találkozókra.

 

Cím: Kecskemét, Dózsa György út 13.

Nyitva tartás: Hétfőtől vasárnapig 11.00 – 15.00 óráig

Keddtől szombatig 18.00 – 22.00 óráig

Asztalfoglalás: 76/324-432

Kövessen minket a Facebookon is!