Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. október 2. 08:31 | Szerző/forrás: MTI

Martonyi János: folytatja a partnerségi együttműködést Magyarország és Románia

Képgaléria
Martonyi János: folytatja a partnerségi együttműködést Magyarország és Románia
Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését, ebben egyetért a két fél, közölte Martonyi János külügyminiszter 2012. október 1-jei budapesti megbeszélésük után.

A Titus Corlăţeannal közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hónapokban \"érzékeny szakaszba kerültek\" a két ország kapcsolatai, emiatt \"többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek\" az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük, hangsúlyozta.

Mindez nem jelenti azt, hogy a két ország között ne lennének vitás kérdések – amelyek gyakran a nemzeti kisebbségekkel függnek össze –, de abban egyeztek meg, hogy ezekre párbeszéd útján keresik a megoldást, tette hozzá.

Titus Corlăţean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, és \"minden viszonylatban\" meg kell erősíteni ezt az együttműködést Magyarország és Románia között. A román külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat aláírásának évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg.

A stratégiai partnerségi nyilatkozatot 2002. november 29-én írták alá.

Titus Corlăţean kiemelte, a kisebbségeket illetően országa álláspontja változatlan: közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Éppen ezért a problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy a kisebbségek megőrizhessék identitásukat, mondta. Megjegyezte: Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget.

Arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában; ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani, emlékeztetett.

Martonyi János azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy a magyar közösség aggályait, igényeit \"a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe\".

Titus Corlăţean kifejtette: áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. A román miniszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről.

A román külügyminiszter kitért arra is, felajánlották Magyarországnak, hogy bagdadi nagykövetségük befogadja a magyar diplomatákat.

Magyarország 2005-ben vonta ki diplomatáit Bagdadból az akkori biztonsági helyzet miatt, azóta a nagykövetség feladatait az ammani (jordániai) magyar külképviselet látja el.

Kövessen minket a Facebookon is!