Május 10. a Madarak és Fák Napja
A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, vagy a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni sem letaposnivaló, s ez nagyon is érdekünk. Herman Ottó
1902. március 19-én az európai államok egy, a mezőgazdaságilag hasznos madarak (akkoriban még ilyen kategóriákban gondolkodtak) védelmét szogáló egyezményt írtak alá. Ez az egyezmény volt hazánkban a Madarak és Fák Napja bevezetésének közvetlen előzménye. Még ugyanebben az évben Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg első ízben a Madarak és Fák Napját. Az ünnep hivatalos bevezetésére azonban csak néhány évvel később, 1906-ban került sor Herman Ottó hathatós közreműködésével, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő a Madarak és Fák napjának megünneplését minden iskola számára. E napokon a gyermekek fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki és takarítottak, akadályversenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon vettek részt, újságcikkek, könyvek és plakátok emlékeztek és emlékeztettek a természet védelmére.
A Madarak és Fák Napja aztán kedvelt és türelmetlenül várt, évi rendszerességgel megrendezett ünnepe lett elsősorban a tanuló ifjúságnak a XX. század első felében. Idősebb honfitársaink mind a mai napig szép emlékeket őriznek ezekről a napokról. A II. világháború után aztán feledésbe ment, mígnem 1994-ben ismét feléledt a mozgalom, 1996-ban pedig kormányrendeletet adtak ki, amely a korábban május elején változó időpontban megtartott jeles nap megünneplését május 10-ben rözíti.
Ma már több, mint két tucat zöld nap, világnap és akciónap hívja fel a figyelmet egy-egy speciális környezeti problémára. Jelentős részüket alig tíz éve ünnepeljük, hisz több közülük csak az 1990-es évek elején került először megrendezésre. (Pl. március 22: A Víz Világnapja 1993-tól, november 27: Ne vásárolj semmit! Nap 1992-től, stb.) Még a patinásabbak is csak az 1970-es évek elejére tehetik születésük dátumát. Például június 5-én a Környezetvédelmi Világnapot 1972-ben, a talán legismertebb Föld Napját április 22-én 1970-ben ünnepelték először. Fentiek alapján feltűnhetne, hogy a Madarak és Fák Napja mintegy 70-90 évvel korábbra datálható, mint a többi zöld ünnep. Mindezt fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy közel egy évszázaddal megelőztük a kort. Feltűnő továbbá, hogy a több tucatnyi zöld ünnep majd mindegyike nyugat-európai, tengerentúli és/vagy angolszász kezdeményezésre született. Részben igaz ez a Madarak és Fák Napjára is, hisz az Egyesült Államokban 1894-től bevezetett Madarak (Birds Day) és fák (Arbor Day) adta az ötletet Herman Ottónak, aki az Országos Állatvédő Egyesület 1900. februári közgyűlésén vetette fel egy az amerikaihoz hasonló intézkedés bevezetését.
Az 1800-as évek nagy természetátalakító tevékenységei (folyószabályozások, mocsárlecsapolások, erdőirtások, újabb és újabb területek művelésbe vonása, stb.) katasztrófális hatással volt az élővilágra. Az ipari forradalom, a kibontakozó orvostudomány közvetlen és közvetett hatásai, a népességnövekedés, a földéhség és mindezek nem várt kellemetlen következményei vezettek el oda, hogy például a mezőgazdaságilag hasznos madarak látványos megfogyatkozása a tudományos körökön túl a közbeszéd, sőt a politikai érdeklődés tárgyává lett. Ma, egy évszázaddal később a helyzet jelentősen megváltozott: felfedeztük az Északi- és a Déli-Sarkot, eljutottunk a Föld legmagasabb és legmélyebb pontjára. Megtanultunk repülni és víz alatt létezni. Karjainkon filléres óra mutatja az időt másodperc pontossággal, helyzetünket méteres precizitással határozhatjuk meg bárhol a Földön. A Föld tulsó végén élőkkel akár séta közben beszélgethetünk, a levélváltás másodpercek kérdése, szénhidrogén hajtotta járműveinken órák alatt tehetünk meg korábban hónapokat, vagy éveket igénylő utakat. Embert küldtünk a Holdra (és vissza is hoztuk) és egyenes adásban nézünk marsi történéseket.
Ami viszont mit sem változott: önző, elkényeztetett, ostoba kölyök módjára éljük fel a pótolhatatlan erőforrásokat, hagyjuk szanaszét létünk mocskos nyomát, és nem akarjuk észrevenni, nem akarjuk meghallani a figyelmeztetéseket. Százmillió évek során felhalmozott kincseket herdálunk el évtizedek alatt. A javakat elraboljuk, a költségeket a környezettel fizettetjük ki. Élvezzük az élő és élettelen környezetünk nyújtotta javakat, életfenntartó és egyéb szolgáltatásokat. Hisz oly természetes, hogy oxigéndús levegőt szívunk be és az általunk kilélegzett szén-dioxid nem halmozódik fel a légkörben.
Vajon eszünkbe jut-e, hogy ez a bioszféra, az erdőségek és a tengeri (főként mikroszkópikus) növényzet szolgáltatása? És ingyenes! Talán ezért nem becsüljük
Vagy eszünkbe jut-e, hogy az életfenntartásra alkalmas időjárás és éghajlat is élőlénytestvéreink ingyenes, de megfizethetetlen szolgáltatása? Nem?
Hát jusson eszünkbe legalább most, a Madarak és Fák Napján, a legpatinásabb zöld ünnepen, amely itt Magyarországon született egy évszázada. És jusson eszünkbe, hogy a vadon élő növény és állatfajok kipusztulásának ütemét már nem években, nem is hónapokban, vagy hetektben, nem napokban, hanem órákban és percekben mérik
