Napi Evangélium: „Mihez hasonlít az Isten országa?”
Elmélkedés:
Jézus az Isten országáról mond két hasonlatot a mai evangéliumban. Az előző részekben a Jézussal szembeni ellenállás több esetéről számolt be az evangélista, amelyek ezután is folytatódnak majd. Mégis mindennek ellenére az Isten országa növekszik és fejlődik. Kicsiny módon és rejtve kezdődik megvalósulása, mégis láthatóvá válik egy idő után mindenki számára. A szembenállást nem csak Jézus, hanem tanítványai is meg fogják tapasztalni, de ha teljesítik küldetésüket, akkor meg fogják látni az Ország növekedését. Az Ország elválaszthatatlan Krisztus személyétől, akiben növekszik és az Egyháztól, amelyben megvalósul. Ha közösségben vagyunk Krisztussal és az Egyházzal, amelyeknek legszebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele, azaz ha megtartjuk az eucharisztikus közösséget, akkor valóban megtapasztalhatjuk, hogy az Isten köztünk van, bennünk és általunk növekszik a világban.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!