Napi Evangélium: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.”
Elmélkedés:
A juhok esetében a százból egy, a pénz esetében a tízből szintén egy veszik el. A példabeszéd-sorozat folytatásaként pedig a két fiú közül veszik el az egyik, aki tékozló életbe kezd. Isten mindenkit számon tartó jósága azonban senkit sem akar elveszíteni. A pásztornak fontos az egyetlen elveszett bárány. Az asszonynak is az egyetlen elveszett pénz. Az atyának fontos egyetlen elveszett fia. Istennek fontos az egyetlen elveszett ember, aki talán én vagyok. Sok minden elől elmenekülhetünk az életben. De önmagunk és elől és Isten irgalmassága elől hová bújhatnánk? Miután rátaláltam bűnös önmagamra, Isten irgalma hamarosan rám talál. A megtalálásban Isten öröme és az én örömöm találkozik.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.
Boldog II. János Pál pápa