Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból
A hét ünnepei, szentjei:
hétfő: Xavéri Szent Ferenc áldozópap
csütörtök: Szent Miklós püspök
péntek: Szent Ambrus püspök és egyháztanító
szombat: A boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
Vasárnap: Advent 2. vasárnapja
Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életükön!
Köszönet karitász- gyűjtésre adott 91.525 Ft adományért.
Adventban hétfőtől-szombatig a szentmisék reggel 6 órakor kezdődnek. Minden reggel más csoport szolgál a szentmisén. Utána tea és sütemény, ha hoznak. Kérem, iratkozzunk föl a listára a hívek irodájában!
A mai vasárnap a 9 órás szentmisében lesz elsőáldozóink bemutatása.
A mai vasárnap a 9 órás szentmise után a Lakó Sándor Kamarazenekar hagyományos adventi koncertje (kb. fél óra) lesz templomunkban.
Tanuljunk együtt imádkozni a Hit Évében kedden 18 órától a kápolnában. Zsoltár meditáció.A választott zsoltár elolvasása után egy-egy szó a zsoltárból mely megérinti a szívünket, hangosan kimondjuk, közelebb engedve magunkhoz, és az így kimondott szavakat ízlelve létrejön a csoport zsoltára.
Szerdán este fél 6-kor búcsúi érseki szentmise lesz a Barátok templomában.
Az Úrra vár a mi szívünkcímmel négy imaalkalom lesz az Adventi időszakban szerdánként 18 órai kezdéssel. Közösen imádkozunk, készülünk a Karácsonyra különféle imamódok segítségével. A mostani alkalommal képmeditációt végzünk. A közös imádságunkban egy kép segítségével hangolódunk rá az advent időszakára, melyet megelőz egy lecsendesítő gyakorlat.
Adventi lelkigyakorlatunkpénteken és szombaton 18 órakor, jövő vasárnap 9.00 órakor lesz dr. Acél Zsolt piarista atya vezetésével. Ekkor nem lesz hajnali mise.
A Piarista Gimnázium nyílt napot tart szombaton 10 órától. Részletek a plakáton.
Advent szombatjain este 5 órakor közös gyertyagyújtás lesz a város főterén, az alkalomhoz illő programmal. Minden szombaton más-más felekezet vállalja a házigazda szerepét. Részletek a plakáton.
Az Évszázadok Muzsikája következő hangversenye az Adventi Hangok a Piarista Templomban címet viseli. Közreműködik a Vox Fidelis Énekegyüttes Kecskemétről, illetve a többszörös díjnyertes Lassus Énekegyüttes Szegedről. Mindenkit szeretettel várunk szombaton este 5 órakor a Piarista Templomban.
Nők a Nemzet Jövőjéért Adventi Jótékonysági Estje, szombaton 18 órakor kezdődik. Részletek a plakáton.
Szombaton este 7 órakor kezdődik az ifjúság adventi gyertya gyújtása a kápolnában.
Adventi hozok-viszek vásár jövő vasárnapa szentmise után a plébi előterében. Részletek a plakáton.
Adventi lelkigyakorlatlesz a Nagytemplomban december 14-én és 15-én 18 órakor, december 16-án 10 óra 30-kor Bíró László püspök vezetésével.
December 19-én, szerdán 16.00 órától mézeskalács sütés és díszítés. gyerekeknek. Az elkészült alkotások természetesen hazavihetők, ajándékba adhatók, vagy elfogyaszthatók. Hozzájárulás a költségekhez, 300 Ft/fő. Részletek a plakáton.
Köszönet azoknak, akik már befizették ez évi egyházi hozzájárulásukat. Akik még nem tették meg, kérjük, tegyék meg!
Megjelent egyházközségi újságunk a Jóhír, a bejáratnál megvehető 100 Ft/db.
Szívesen állunk rendelkezésére a testvéreknek szentgyónásaik elvégzésére a vasárnapi szentmisék előtt fél órával, a hétköznapi szentmisék után vagy egyeztetett időpontban. Így is készüljünk karácsonyra!
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk
a kecskeméti Városháza dísztermében tartandó
HOL VAGY, HAZÁM? című estre
2012. december 4-én (kedden) 16 órára
A megjelenteket köszönti
Mák Kornél alpolgármester
Bevezetőt mond
Székelyné Kőrősi Ilona történész főmuzeológus
Kelet-Közép-Európa himnuszairól
előadást tart
Kiss Gy. Csaba
történész, irodalomtörténész,
a Varsói Állami Egyetem tanára
Közreműködnek:
Lakó Sándor Kamarazenekar
Ambrus Edit énekes
Kecskeméti Erdélyi Kör
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!