Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház új igazgatója
A munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kért fel, amelybe az érintett bizottság négy, a miniszter egy, az intézmény egy, a munkáltatói jogkör gyakorlója két és a reprezentatív szakszervezet egy képviselőt delegált. A szakmai bizottság tagjai írásban értékelték előzetesen a benyújtott pályázatokat, amelyek alapján a két érvényesen pályázó személyes meghallgatásáról döntöttek.
Vidnyánszky Attilát pályázata és a személyes meghallgatás alapján mindegyik bizottsági tag javasolta a Nemzeti Színház vezérigazgatói állásának betöltésére, Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette. (A szabályok megengedik, hogy egy bizottsági tag akár az összes jelöltre igennel vagy nemmel szavazzon.)
A Vidnyánszkyt támogató bizottsági tagi vélemények szerint a Nemzeti Színház nem pusztán színház, hanem olyan intézmény, amelynek nemzeti értékeket kell képviselnie, közvetítenie. Ennek markáns megjelenése a benyújtott pályázatok alapján egyértelműen Vidnyánszky Attilától várható. A két pályázó közül ő az, aki maradéktalanul megfelel a nemzet első számú színházával szemben támasztott követelményeknek. Mint ahogy a véleményben szerepel, a közönség az elmúlt öt évben megismerhette az Alföldi Róbert által elképzelt, kialakított színházat, ezt követően lehetőséget kell biztosítani más tehetséges jelölteknek is arra, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. A debreceni Csokonai Színházban, valamint a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban elért eredményei alapján egyértelmű, hogy Vidnyánszky Attila nem csak rendezőként, hanem intézményvezetőként is rendelkezik a Nemzeti Színház sikeres vezetéséhez szükséges képességekkel, tapasztalatokkal.