Napi Evangélium: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!”
Elmélkedés:
Nyilvános működésének esztendei során legfőbb küldetésének Jézus az emberek tanítását tartotta. Ezzel bízta meg őt az Atya, hirdetnie kell az Isten országáról és annak eljöveteléről szóló örömhírt. Tanításának az adott különleges erőt, hogy ő maga volt az Atya kimondott szava, a megtestesült Ige. Kijelentette, hogy semmit sem önmagától mond, hanem csak azt hirdeti, amit az Atyától hall, s amit az Atya bíz rá. Tanítását hallgatva az emberek jogosan állították, hogy hatalommal tanít. Jézus szavait csodák erősítik meg, azaz kimondott szava olyan rendkívüli dolgokat eredményez, amelyre az emberi szó nem képes.
A mai evangéliumban egy tisztátalan lélek által megszállt emberről olvasunk. Úgy is mondhatjuk, hogy megszállta az ördög, a gonosz. Jézus szavával parancsol: „Hallgass el, és menj ki belőle!” (Mk 1,25), és a gonosz engedelmeskedik e szónak, e parancsnak. Elhagyja a megszállott embert. Jézus szava szabadítást jelent az ember számára, megszabadul a gonosz befolyásától. Ettől kezdve életét az igazság szava, Isten szava irányítja.
Jézus szavának az emberi életet átalakító, gyökeresen megváltoztató ereje van. Engedem-e hogy hatással legyen rám? Engedem-e hogy Krisztus szava megszabadítson mindattól, ami a múlthoz köt, s a mélybe húz? Engedem-e, hogy szava útnak indítson az üdvösség felé? Engedelmeskedem-e Jézus szavának?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket. Irgalmad nélkül elvesznénk és elveszítenénk legnagyobb ajándékodat, az örök életet. Ölelj magadhoz minket irgalmas szereteteddel!