Napi Evangélium: „Az új bor új tömlőbe való.”
Elmélkedés:
Alighogy megkezdődik Jézus nyilvános működése, máris megjelenik egyesek nemtetszése. Most még úgy tűnik, hogy csupán a különféle tanítványi csoportok közötti rivalizálásról van szó, de hamar ki fog derülni, hogy ennek mélyebb oka van és elszaporodnak a viták. A farizeusok tanítványai a mózesi törvények közé tartozó böjtölés megtartását kérik számon Jézustól. Ők ugyanis és Keresztelő János tanítványai is pontosan megtartják a böjtre vonatkozó vallási előírásokat, ezek követését viszont Jézus nem követeli meg azoktól, akik hozzá csatlakoztak tanítványaként.
A vitatott kérdésre válaszolva Jézus egyértelmű utalást tesz arra, hogy a mózesi törvények időszaka lejárt, s az ő fellépésével új korszak kezdődött az emberiség történelmében, az üdvtörténetben. A régi törvények helyébe újak lépnek. A téma, tudniillik a törvények megtartása később is sokszor vissza fog térni. Jézus világossá teszi, hogy nem eltörölni vagy megszüntetni akarja ezeket a törvényeket, hanem tökéletessé tenni. A törvények ugyanis jók, hiszen Isten adta őket, s ezek szabályozták évszázadokon keresztül a választott nép kapcsolatát Istennel, valamint az emberi viszonyokat. Idővel azonban az eredeti isteni szándék háttérbe szorult, s elveszett a szeretet és az igazságosság. Új törvényével Jézus ezeket szeretné helyreállítani. Jézus új törvényének alapja a szeretet, amelyet Isten minden ember szívébe írt. A mi Urunk nem csupán szavaival tanít a szeretet mibenlétéről és fontosságáról, hanem a szeretet gyakorlása mintaképeként önmagát állítja elénk. A szeretet mércéje maga Jézus Krisztus. Azt kéri, hogy úgy szeressünk mindenkit, ahogyan ő szeret bennünket. Uram, add nekem a megújító Szentlelket, hogy új szívvel, igazi szeretettel szeresselek téged és embertársaimat!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mennyei Atyám! Teljes szívemből és szabad akaratomból felajánlom magam Neked! Kérlek, fogadj el és rendelkezz velem tetszésed szerint. Kérlek, Szentlélek! Keresztelj meg a tüzeddel és ki nem alvó parázsként maradj a szívemben, hogy buzgón és bátran hirdessem Jézus üdvösségre hívó evangéliumát.