Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. január 30. 13:48

Összefogás: A vendéglátósok és az egészségügyisek együtt készítették az ebédet

Képgaléria
Összefogás: A vendéglátósok és az egészségügyisek együtt készítették az ebédet
Január 30-án a Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipar Szakképző Iskola két jeles diákja és Ács Imre tanár úr főzött a Wojtyla Házban. Erre az alkalomra a tanár úr felkérte a Szent-Györgyi Albert Középiskola tanárjait és diákjait is, hogy segítsenek az előkészületekben és a felszolgálásban. Örömmel jött el a tanárnő két szorgalmas diákjával, hogy segítsenek a jövő nagy mesterszakácsainak az ebéd elkészítésében. A menü marhapörkölt volt, egy kis pulykahússal megbolondítva, köretként tésztát kínáltak. A tálalást a „széchenyisek”, a felszolgálást a „szent-györgyisek” vállalták. Az első közös együttműködés nagyon jól összehangolt volt, így úgy döntöttek a következő alkalommal is együtt jönnek.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház