Dr. Jeney Gábor plébános atya hirdetései - a főplébánia közösségi életéről
Február 3-án tartós élelmiszert gyűjtünk a templomban kihelyezett kosárban a szegények megsegítésére. Ma minden szentmisén balázsáldás lesz.
A Piarista Általános Iskola szeretettel hívja nyílt napjára az érdeklődő szülőket és óvodás gyermeküket február 5-én kedden 8 órától. Az alsós osztályok bemutató órái után kötetlen beszélgetésre lesz mód a szülők számára a jövő évi elsős tanítókkal, miközben a gyermekeket játszóház várja.
A 2013/14-es tanévben első osztályba jelentkező gyermekek és szüleik számára beiskolázási program lesz a Szent Imre Iskola kápolnájában és osztálytermeiben február 5-én 16.30-kor. Az iskolakezdéssel kapcsolatban Kollár Mária pszichológus tart előadást.
Február 9-én délután gyógyító alkalom lesz templomunkban. Részletek a plakátokon.
A Római Katolikus Főplébánia, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Piarista Diákszövetség és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja ismét megrendezi hagyományos farsangi jótékonysági bálját február 9-én a Három Gúnár Rendezvényházban. Belépők igényelhetők a Piarista Iskolában és Máltai Szeretetszolgálatnál. Részletek a plakátokon.
Február 9-én este farsangi batyus bál lesz a Szentcsalád Plébánián. Részletek a plakátokon.
Február 10-én vasárnap a fél 11-es szentmisén lesz a betegek kenetének kiszolgáltatása templomunkban.
A Házasság Hetéhez kapcsolódóan február 17-én a fél 11-es szentmisén lesz a házaspárok megáldása templomunkban. Szeretettel várunk mindenkit, akik egyházi házasságban élnek.
Nyílt napok lesznek a Szent Imre óvodában február 20-án és 21-én. Részletek a plakátokon.
A Hunyadivárosi Közösségi Ház udvarán Lourdes-i barlang épül, melynek megvalósításához a sekrestyében és az irodában adományokat elfogadunk.