Közösen a kerékpárlopások ellen: felmatricázzák a bicikliket
Eddig közel 700-an regisztrálták kétkerekűiket a program keretében. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lévai Jánosné önkormányzati képviselő közbenjárásával a Print 2000 Nyomda Kft. jóvoltából idén sorszámmal ellátott matricákat bocsátott ki, mely a jövőben a kerékpárok vázára ragasztva, jól látható helyen jelzi, hogy a bicikli rendőrségen regisztrált. A nyomda azzal támogatja a regisztrációs-programot, hogy az első 1000 db. matricát ingyen gyártotta le.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztályának munkatársai minden hónap 1. és 3. keddjén 13.00 óra és 15.00 óra között a rendőrség II.-es kapujánál várják az új regisztrálókat és járműveiket, illetve arra kérik a már regisztrációval rendelkező kerékpár-tulajdonosokat, hogy biciklijükkel, és a regisztrációs lappal együtt a matrica felhelyezése céljából jöjjenek el a rendőrségre a fenti időben, hiszen ők a korábbi regisztrációs számnak megfelelő matricát fogják megkapni.
A kerékpár-regisztrációs program célja az, hogy a matricával ellátott bicikliről az esetleges tolvaj már messziről lássa, hogy azt a rendőrség fényképpel együtt nyilvántartásba vette, így a tulajdonos nagyobb biztonságban tudhassa kétkerekűjét.