Napi Evangélium: „Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.”
Elmélkedés:
A nagyböjti időben szeretnénk figyelni arra, hogy vallási életünk ne legyen felszínes, hanem valóban hitünkből fakadjon. A vallásosság nem elmélet, a vallási ismeretek megismerése, megtanulása még nem jelent feltétlenül vallásos lelkületet is. Hiába tudja valaki egy vallási témájú kérdésre a helyes választ például egy vetélkedő során, azzal továbbjuthat a következő fordulóra, de az üdvösséghez kevés. Hiába kap jó jegyet a hittanórán egy tanuló azért, ha elmondja, hogy az Úr napját azzal szenteljük meg, hogy pihenünk és elmegyünk szentmisére, ha vasárnaponként nincs ott a szentmisén. Mit jelent a gyakorlatban a vallásosság? Attól nem jár el a gyerek szívesen a misére, ha hetente elmondatjuk vele a feleletet. De ha hiszi, hogy a szentmisén Isten szól hozzá és Jézus van jelen, akkor szívesen eljön.
Jézus azt szeretné velünk megértetni, hogy egy törvény teljesítése még nem elegendő. Ez amúgy is teher, kényszer az ember számára. De egy törvény hitből fakadó teljesítése már nem nehezedik teherként senkire, hanem szívesen, Isten iránti szeretetből megteszi azt. A farizeusok és írástudók tanítását követendőnek tartja Jézus, de cselekedeteiket már nem. Tanításuk alapja ugyanis a mózesi törvény, amelyet Isten adott, de amelyet ők nem tartottak be. A vallási tanítás és a gyakorlat azért szakadhatott el egymástól, mert hiányzott a hit, a meggyőződés. A megtérés, amelyre a nagyböjti idő jó alkalmat ad, a gondolkodásmódunk, az életformánk gyakorlati megváltoztatását jelenti, a kettő összhangba hozását. Vallásos cselekedetekkel legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem. Ő ismeri szívünk szándékait.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.