December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2013. március 11. 08:17

Ugatni sem volt erejük a csontsovány kutyáknak.

Képgaléria
Ugatni sem volt erejük a csontsovány kutyáknak.
Az állatvédők sem értik. Egyre több, az éhenhalás közeli állapotba lévő kutyát mentenek.

Az elmúlt közel egy hét alatt, a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársai két olyan kutyát hoztak el gazdájuktól, akiknek élete talán napokon múlt. A kisebbik kutyát Kiskunfélegyházáról, a nagyobbikat Katonatelepről mentették. A lakossági bejelentésnek és a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült az életüket megmenteni. Az állatvédők elmondása szerint, amikor közölték a gazdákkal, hogy a rossz tartási körülmények miatt a kutyát el kell vinniük, csak egy „vigyék” volt a válasz. Könnyű szívvel lemondtak róluk.

A kiskunfélegyházi kutyusnak ugatni sem volt ereje. A kihűlés szélén állt, a testhőmérséklete 34 C0 volt. A kutyust a helyszínen megetették, megitatták, majd a kecskeméti állatorvoshoz szállították, ahol infúziót, gyógyszereket kapott és elkezdték a felmelegítését. Most a menhely lakója, folyamatos ápolásra szorul és bíznak benne, hogy felépül. Ez a fizikális állapotára vonatkozik, mivel a kutya viselkedéséből arra következtetnek, hogy bántalmazhatták is.

A szintén lakossági bejelentésre Katonatelepre kiérkező állatvédők, a bejelentő által elmondottaknak megfelelő állapotokat találtak. A kutya testsúlyának, mérete alapján nagyjából 18-20 kilogrammnak kellett volna lennie. Enyhén fogalmazunk, amikor azt mondjuk, hogy alultáplált volt. Az orvosi rendelő mérlege alapján a kutya súlya 10,8 kilogrammot taksált. A kutya egy rövid vasláncon, étel és innivaló nélkül szenvedhetett ki tudja mióta. Ő is az állatorvoshoz, az ellátást követően a menhelyre került és bíznak a felépülésébe.

Az Alapítvány, kötelességének érzi, hogy megossza a lakossággal ezeket a történteket, ezzel is szeretné felhívni a figyelmét az embereknek a felelős állattartás fontosságára.

A kutyákról készült felvételeket itt láthatják. Bővebb információkat az Alapítvány honlapján találhatnak. (www.menhely.eu)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület