Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. március 11. 09:05

VI. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLE

Képgaléria
VI. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLE
ANGYALOK MÁRCIUS 14 – MÁJUS 19. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF MÚZEUM – CIFRAPALOTA A biennále alapító kurátora, rendezője: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész Fő támogatók: Kecskemét MJV (XVIII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál), Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia

Az elmúlt 13 év során a Kecskeméti Képtár (jelenlegi nevén a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye) fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében alakult. 2000-ben először az 1000 év – magyar szentek c. kiállítást, majd 2002-ben az I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét rendezhettük meg. Az első alkalommal a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, 2005 tavaszán pedig a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét. A harmadik biennálén, 2006-ban az oltár volt a téma, míg a negyediken Krisztus példázatait „adtuk fel”. Legutóbb, 2009/2010-ben az Apokalipszis, a Jelenések könyve volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program. Az első öt biennálén összesen 638 alkotás került bemutatásra a Cifrapalota falai között. Bár az eredeti célkitűzések között ezt nem nevesítettük, mégis a legfontosabb eredménye e sorozatnak számunkra az eddigiekben az volt, hogy e kiállítások anyagából – elsősorban ajándékozás útján – sikerült egy e pillanatban 258 darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehozni. (Az aktuális kiállításunkon láthatóak közül már a megnyitó előtt felajánlottak harminc alkotást.) Ebből a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető kollekcióból már több helyen (Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája; Kecskeméti Képtár; Országos Széchényi Könyvtár) is bemutathattunk egy-egy válogatást a kortárs hazai keresztény tematikájú művészet legjobb alkotásaiból. A legutóbb pedig Egerben, a Zsinagóga Galériában tártunk egy újabb részjelentést Kapocs ég és föld között címmel a szakma és a nagyközönség elé, ahol vendégkiállításunkat tartalmas katalógus is kísérte.

 

Többek között e gyűjtemény bővítése reményében is rendezzük meg immár hatodszorra a kortárs hazai keresztény tematikájú művészet legnagyobb seregszemléjét. Ezúttal az angyalok voltak a főszereplők, az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program. Természetesen most sem elsősorban illusztrációkat, vagy csupán a téma eddigi feldolgozásain alapuló műveket, hanem a saját korunkra is reflektáló, aktuális utalásokat rejtő, mai nyelven megszólaló alkotásokat vártunk. A műfaji megkötöttség nélküli kiállítást ezúttal is színes katalógus dokumentálja, melyben mind a 114 kiállított mű reprodukciója megtalálható. A Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából pedig számos múzeumpedagógiai programmal, gyakorlati foglalkozással, teológiai és művészettörténeti előadással, közönségtalálkozóval és tárlatvezetéssel segítjük elő a biennále anyagának minél teljesebb értékű befogadását. (E programokról napokon belül küldjük a részletes tájékoztatást.)

 

A biennále zsűrije 2013. február 4-én, a kecskeméti Cifrapalotában zajlott le, ahol a 190 beadott alkotás közül 114 művet javasolt kiállítani az öttagú alkalmi bizottság. A zsűri tagjai Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész; ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a biennále alapító kurátora; Kókay Krisztina Érdemes- és Ferenczy-díjas textiltervező iparművész (a Magyar Művészeti Akadémia delegáltja); N. Dvorszky Hedvig Ferenczy-díjas művészettörténész ésOlescher Tamás festőművész, galériavezető voltak. A VI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléra beadott alkotások közül a zsűri az alábbi alkotók művét javasolta díjazásra, melyeket a megnyitón adunk át: Ardai Ildikó és Kalmárné Horóczi Margit (a Magyar Művészeti Akadémia megosztott fődíja); Ruttkay Sándor, Aknay János, Ruczek Zsófia és Olajos György (a zsűri erkölcsi díja).

Kövessen minket a Facebookon is!