Napi Evangélium: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától.”
Elmélkedés:
A harmincnyolc éve béna ember meggyógyítása a Beteszda-fürdőben ellenállást váltott ki a zsidó vallási vezetők részéről. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy Jézus szombaton tette a csodát, s ezzel megsértette a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket, másrészt mert cselekedetét a mennyei Atya tevékenységéhez hasonlította, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk.
Ezt az alkalmat használja fel Jézus arra, hogy tanítani kezdjen az Atya és a Fiú közti kapcsolatról, valamint kettőjük közös tevékenységéről. Ebből kiderül, hogy Jézus mindig az Atya akaratából cselekszik, tetteiben Isten irgalma nyilvánul meg, és ez valójában az Atya tanúságtétele a Fiúról. A hallgatóság, amely amúgy is szembenállást tanúsít, aligha értette ezeket a kijelentéseket, mint ahogyan valamivel később azt sem fogják megérteni, hogy Jézust az Atya támasztotta fel a halálból, amely a legfőbb tanúságtétel az Atya részéről.
A nagyböjti időszakban a húsvéti szent háromnapra készülünk, amely során Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására fogunk emlékezni. Jézus életének ezen eseményeit csak akkor érthetjük meg, ha az Atya megváltó és üdvözítő szándékát meglátjuk bennük. Az Atyát a szeretet vezeti szándékában és cselekedetében. A Fiút, Jézus Krisztust szintén.
Ezen isteni szeretet elfogadása Istenhez kapcsol. E szeretet elutasítása pedig a bűnben, személyes bűneimben ölt testet. Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek, az Atyának, ahogyan Jézus, a Fiú is tette? Kész vagyok-e a bűnbánatra, amely feltétele annak, hogy Istenhez közeledjek, s vele szeretetközösségben éljek?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ima az új pápáért - Mindenható Istenünk, aki örök pásztorként folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban adj olyan főpásztort Egyházad élére, aki életszentsége miatt kedves lesz előtted. Add, hogy akit Szent Péter következő utódává rendelsz, legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy akit az Egyház legfőbb pásztorává rendelsz, minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg a leendő pápát bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy a rábízottakat az örök élet felé vezesse szavával és példájával!